Horler Miklós: Általános helyzetkép (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 1. Budapest 1988)

Horler Miklós: MAGYARORSZÁG ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK HELYZETKÉPE

helyzetnek és a várható tendenciáknak a felismerése adta az indítékot arra, hogy a kérdést 1974-ben a Magyar Tudományos Akadémia Építészettörténeti és Elméleti Bizottsága elé tárjuk. A Bizottság 1974. október 8-i ülésén tárgyalta az ügyet és elhatározta egy — már bevezetőben említett — országos helyzetkép készítését. A munka első lépéseként a Bizottság 1975 januárjában elnöke Major Máté (1904-1986) akadémikus útján körlevelet intézett az összes országos és megyei múzeumok igazgatóihoz, a legfontosabb adatok beszerzése érdekében. Az így beérkezett adatokból és információkból összeállítható kép még messze nem volt teljesnek tekinthető, ennek ellenére lehetővé tette az országos helyzet első összegezését, amelyet 1976. augusztus 3-án zártunk le és 1976. november 9-én terjesztettünk az akadémiai Bizottság elé.

48 A rendelkezésre álló ismeretek alapján az alábbi megállapítások voltak lehetségesek. Az országban a vizsgálat időpontjában 115 különböző helyen lévő olyan gyűjteményről, raktárról ill. lelet csoportról érkezett információ, amelyekben építészeti kőtöredékeket őriznek. Az országban őrzött építészeti kőtöredékek hozzávetőleges mennyisége 38 000 db. volt. Az anyag háromnegyed része kb. 25 000 db különböző jellegű raktárakban volt elhelyezve s csak a többi volt kiállításszerű lapidáriumban vagy rendezett, nyilvános tanulmányi raktárban. A raktárak közül nem bizonyult kielégítőnek az elhelyezése (ideiglenes, zsúfolt, ömlesztett, beázik, rosszul világított, tanulmányozás szempontjából nem hozzáférhető, a tárolás műszaki körülményei primitívek stb.)űz országos anyag kb. 50 %-ának, közel 20 000 db-nak. Ilyen nem kielégítő, ideiglenes raktározási körülmények között találtuk az anyagot többek közt Esztergom, Budapest, Visegrád, Eger, Nagyvázsony, Sárospatak, Sümeg, Várpalota, Bélapátfalva, Tata, Bp. Margitsziget, Bp. Belvárosi templom, Zsámbék, Somogy vár, Pilisszentkereszt esetében. Az anyag korok szerinti megoszlása a beérkezett adatok alapján még hozzávetőlegesen sem volt megállapítható. Csupán annyi volt egyértelmű, hogy annak túlnyomó része középkori és reneszánsz, de kisebb mennyiségben már megjelentek az újkori — így elsősorban barokk — kőemlékek is, jelezve, hogy a védelmet ki kell terjeszteni erre a periódusra is. A beérkezett jelentések szerint az anyagnak csaknem 40 %-a, 14 500 db leltározatlan volt. A leltározottnak tekintett részre vonatkozóan sem volt azonban a leltározottság egyformán értelmezhető, mivel annak bizonyos százaléka csak lajstromot, ásatási naplót, vagy dokumentációt jelentett, nem múzeumi leíró leltárat. Rendezetlennek bizonyult a kőtöredékek jogi helyzete is, amennyiben a rendelkezések szerint ásatás során felszínre került kőtöredéket csak akkor lehet közgyűjteményben elhelyezni, ha a műemléki hatóság ahhoz hozzájárul, ugyanakkor a műemléki hatósági döntések általában nem intézkedtek a kőanyagok sorsáról, a múzeumok leltárutasításában pedig kőanyagok leltározására nézve semmi utalás nem szerepelt. Végül megállapítható volt, hogy az anyag túlnyomó része tudományos szempontból feldolgozatlan. Szakszerű és tudományos feldolgozásához használható fényké-