Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)
Csejdy Júlia: Eleve kudarcra ítélve? Emlékmű és műemlék – modern plasztika történeti városrészben
az építészeti hagyatékot szemantikai lehetőségek tartályaként fogja fel. 20 Ez a szobor az építészetről, ellentétben a 19. század historizáló emlékműveivel, nem reprezentálja a történelmet, csupán csak szimulálja azt. A Mátyás-emlékműnél az utalások rendszerének szövedéke elbizonytalanítja, kizökkenti a szemlélőt, a Mátyás korhoz tapadó toposzok (gótika és reneszánsz egymás mellett létezése a korban, a hét szabad művészetekben jártas, tudós, mecénás uralkodó alakja) újraértelmezésére készteti. Jellegzetes a Mátyás alakját övező attribútumok és utalások összetettsége: az uralkodó letöri a gótikus szoborfülke egy darabját és az országalmát tartva gőgös hadvezérként magasodik a kissé groteszkül vonyító oroszlánok fölé. Nem a megformálás szépsége nyűgözi le a nézőt, hanem a meghökkentő merészség, amivel a szobrász az emlékműszobrászat több évszázados hagyományait megkerülve, ugyan klasszikus szobrászi eszközökkel és anyagokban, saját, attribútumokkal és utalásokkal zsúfolt vízióját állítja elénk egy emblematikus történelmi figuráról és koráról. A kompozíció felhígulását, az együttes túlzsúfolttá válását eredményezte a kis téren elhelyezett bronz kútszobor, a Szónok. Szintén felesleges applikációnak tűnik a szomszédos, Kotsis Iván tervezte ház homlokzatának sgraffrtós díszítése, és a bronz holló, amelyek 1992-re készültek el. Mindez nem az együttes gazdagodását, hanem az ikonográfia és a stílusok zavarosságát erősítette. Úgy tűnik a megbízó (és a szobrász?) megalomániája, reprezentációs igénye szinte korlátok nélkül érvényesülhetett. Az eredeti, invenciózus tervhez képest szintén lehangoló az architekturális elemeknek a gépi kivitelezés eredményeként megvalósult steril, szögletes formavilága. Tudjuk, hogy nem a gótikus és reneszánsz faragványok hiteles megidézése volt a szobrász célja, de egy műalkotás igényével fellépő emlékjelnél elvárható, hogy ne csak a koncepció különössége, hanem a megvalósult mű művészi igényessége is meggyőzze a nézőt. Kompromiszszum eredményeként lett a helyszín is kijelölve egy keskeny tűzfalon az előtte lévő terecskével, amely csak szűk rálátást biztosít a kompozícióra, és így talán műemléki érdek nem sérült, de a monumentalitás vágyával készült emlékmű eszméje mindenképpen csorbát szenvedett. Összességében egy felemás eredményt hozó, különleges, a konvenciókat felrúgó, a múltat töredékességében újraértelmező plasztikai kísérletként értékelhetjük a Mátyás-emléket, amelynek alkotásakor a művészi szándék mintha egyenesen egy, a Riegl-i meghatározás szerinti „szándékolatlan emlék" értelmében vett műemlék létesítésére irányult volna.
