Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)

Csejdy Júlia: Eleve kudarcra ítélve? Emlékmű és műemlék – modern plasztika történeti városrészben

Az emlékműállítás történetéhez tartozik még egy fontos mozzanat, a műemlékvédelmi hatóság, az Országos Műemléki Felügyelőség (OMF) bekapcsolódása az engedélyezési eljárásba. Ez jellemzően igen későn, csak 1979 elején történt meg, jól illusztrálva azt a máig érvényes gyakorlatot, hogy igen gyakran éppen az örökségvédelmi hatóság szakemberei értesülnek legutoljára valamilyen, a védett műemlékeket, régészeti lelőhelyeket vagy azok környezetét érintő beavatkozásról. Sem a Lektorátus Irattárában sem az OMF jogutódja, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) Irattárában

5 nem található utalás arra, hogy miért indult meg a levelezés a hivatalok között - esetleg felrémlett valakinek, hogy műemléki jelentőségű területen (MJT) az építési engedély köteles tevékenységhez a műemléki felügyelőség hozzájárulása is szükséges vagy maga a hivatal kapott vészjelzést (szintén a jelenlegi gyakorlat tapasztalatai alapján ez utóbbi a valószínű). Az OMF Műemlékfelügyeleti Osztálya nehezményezte, hogy nem kértek előzetes elvi engedélyt tőlük és a helykijelölő bejárásra sem kaptak meghívást, de a beküldött fotómontázs alapján az elhelyezéssel és a mű esztétikai értékeivel kapcsolatban nem emeltek kifogást.

6 Elmondhatjuk, hogy leggyakoribb a történeti városrészben, műemléki környezetben felállított szobor, emlékmű és ritkább a műemléken megjelenő plasztika, az is legtöbbször emléktábla. Az első esetben az örökségvédelem igen gyakran már csak a helyszín kiválasztása után értesül a szoborállítás szándékáról, pedig egy több évszázad alatt kialakult, szerves egységet képező, műemléki/régészeti értékekből álló együttes már önmagában is műalkotásnak tekinthető, amelynek egyetlen részlete sem változtatható meg az egész egyensúlyának veszélyeztetése nélkül. Ezt az egyensúlyt igen jelentősen befolyásolhatja egy újonnan felállított plasztika rosszul kiválasztott helye, anyaga, mérete. Mivel emlékművek esetében a megrendelők körében legtöbbször továbbra is az a több évtizedes szemlélet uralkodik, amely az ideológiai tartalom miatt tekinti megkérdőjelezhetetlennek egy mű művészi kvalitásait, ezért igen nehezen lehet esztétikai érvekkel meggyőzni őket. A gyakorlat azt mutatja, hogy az örökségvédelem szakemberei esztétikai érveket nem igen fogalmaznak meg, - arra ott vannak a hivatott szakértők és intézmények - és csak akkor utasítanak el kérelmet, ha a felállítandó mű nyilvánvaló műemléki vagy régészeti érdeket sért (azaz a védett objektum fizikailag sérülhet, vagy megsemmisülhet), illetve ha az engedélyezésre és értékelésre hivatott szakértők is fenntartásaikat hangoztatják. 1991 óta azonban a Képző- és Iparművészeti Lektorátus már nem engedélyezési hatóság, hanem csak szakvélemény kiadására jogosult,

7 ezért az örökségvédelemnek kellene fokozott figyelmet fordítania a 90-es évek óta