Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)

Koppány Tibor: A kismartoni uradalom szentmargitai kőfaragói a Dunántúl18-19. századi építkezésein

17. századi megalakulását követően már sok helyen szerepeltek. A következő évszázad elejétől, amikor az Esterházy birtokok, s azt követően a szomszédos területek is megteltek szobraikkal, az újonnan épült barokk templomok, kolostorok, kastélyok pedig kőfaragványaikkal, megindult elvándorlásuk a távolabbi vidékre. A szentmargitai kőfaragócéh, amely a falu határában az őskortól a római-és a középkoron át bányászott, jól faragható és fagyálló lajtamészkövet dolgozta fel, 1653-ban alakult. I. Lipót rendelete a bécsi kőfaragók és kőművesek 1644ben III. Ferdinánd által kiadott céhlevelét akkor terjesztette ki Magyarországra és külön Szentmargita kőfaragóira.

29 Az új céh huszonhét fővel alakult. Céhlevelüket még abban az évben vette át Esterházy Pál utasítására a fraknói uradalom kőfaragó- és kőműves céhe, 1659-ben pedig érvényét Nagymarton központtal a kismartoni és a lakompaki uradalmakra is kiterjesztette.

30 Ezzel a később egységessé szervezett kismartoni uradalomban Szentmargita mellett további újabb kőfaragó központ született, amelynek szerepét a 18. század második felétől, az ottani önálló céh megalakulásával Kismarton vette át.

31 A szentmargitai kőfaragócéh tagjai az 1660-as években részt vettek a kismartoni kastély, az 1680-as években a soproni jezsuita templom építésén, a 17. század végén pedig Sopron megye egész területén otthagyták kezük nyomát.

32 A kismartoni uradalom 18. század közepén összeírt szentmargitbányai kőfaragói közé Johann Paul Doll, Frantz Kätzenberger, Andreas Kugler, Anthon Thanhoffer, Peter Trattpak és Johann Michael Walch tartoztak.

33 Az általuk faragott soproni síremlékek mesterei közül Joseph Klaus, Adam és Paul Kugler, valamint Anton Thanhofer neve ismert.

34 A név szerint felsoroltaknál jóval nagyobb létszámú céhben dolgozók közül a Holler, a Kugler, a Natterer, az Unger és a Walch család így lett a 18. század első felében Sopron, később Székesfehérvár és Várpalota mellett Buda, a század végén már Pozsony, Veszprém és Szombathely polgára, építkezéseinek kőfaragója. A század második felében az ismert nevű szentmargitai kőfaragó családok tagjai között már kőművesek is előfordultak.

35 A 19. század első felében működésük Kismartontól Budáig, Székesfehérvárig és Veszprémig, Soprontól Körmendig, Keszthelyig és a Balaton távolabbi környékéig terjedt.

36 A Várpalotán letelepedett Walch családtagok számára, akárcsak otthon Szentmargitán, helybeli kőbánya szolgáltatta az anyagot. A Várpalota és Öskü közötti Bánta-puszta konglomerátumos durvamészkő bányáit a szentmargitaihoz hasonlóan a római kortól a középkoron át az újkorig használták a távoli környéken.

37 Ez az anyaga a két ösküi oszlopnak, a várpalotai temetőkápolna