Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)
Marosi Ernő: Két korszak emléke. Az esztergomi királyi palota kettős kapuzata
2. kép. Esztergom, királyi palota, kettős portál (Lux Kálmán felmérése) zött van olyan, amely a kapuzatot már szabadon, de a Fehér toronynak innen nyíló helyiségét (az ún. „Vitéz-studiót") még feltárás közben, a nyíláson át látszó omladékkal részben még kitöltve ábrázolja. Ezeken látszik mindkét nyílás megemelt küszöbe; a kisebbik elé helyezett, két lépcsőfokot alkotó kőtömbökkel. Ezt a magasítást hamarabb kibontották. A nagyobbikban a régi küszöb fölött, visszaugrő síkban látszik az utólagos, tört kőből, fölötte téglasorokból álló, a vörös márvány padlót hordozó magasítás. Ennek elbontására csak később, akkor került sor, amikor a „stúdió" padlószintjét is az Árpád-kori járószintre süllyesztették. A Gerevich Tibor művében közölt fényképfelvétel is ebben az állapotban mutatja a kapuzatot; előtte az immár ide áthelyezett két lépcsőfokkal.' A második padlószint megszüntetésével nyerte vissza 12. századi arányait mind a két helyiség, mind a kapuzat, s értelmet nyertek a korábban már felszínre hozott lábazati tagozatok. Az egykori padlózat magasságáról máig elszíneződéseken, a nagyobb nyílás jobb oldali szárkövénél található maradványon, a kisebb nyílás bal oldalának csorbulásain kívül tanúskodik a torony földszinti terébe vezető átjáró lábazatának új vakolata is. A kisebb nyílás befalazása valamivel magasabb volt, mint a nagyobbikban mutatkozó padlószint (mert nyilván küszöböt is alkotott), amely az első vörös márvány padló fölött mintegy 70 cm magasan feküdt. Az eredeti kapuzat szemöldökmagassága a díszített szemöldökgerenda-csonkok alapján jól meghatározható; kb. 2 m lehetett. Hogy a tekintélyesen megkurtított kapukat használni lehessen, a szemöldököket a lunettákkal együtt eltávolították. A nagyobb portált így zárószerkezet nélküli, íves nyílássá alakították, a kisebbet pedig lényegesen egyszerűbben tették zárhatóvá; a belső archivoltba - nyilván fa szemőldökgerenda számára - vágva fészket. Ugyanekkor ajtószárny is készült,