Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)
Simon Zoltán: Egy lépés előre: újabb középkori részletek a sajókazai református templomon
tották Miskolc környékét is, ez a csapás Kazát is sújthatta. 1567-ben a temesvári beglerbég seregei Putnokig nyomultak előre, s az ezzel járó pusztítás aligha kerülte el a mezővárost. Eger 1596-ban bekövetkezett eleste után Kaza a kettős adóztatás „szürke zónájába" került, s ez az állapot jóformán a 17. század végéig fennállt. A környék a század folyamán szinte szakadatlanul háborúskodások színtere volt. Bocskai hadai és török segédcsapatai 1604-ben például Edelénynél ütköztek meg Basta generális seregével. Bethlen 1621-es, 1623-as és 1626-os hadjáratai egyaránt érintették Putnok vidékét. Jellemző, hogy amikor 1631-ben a parasztvármegyék felkeltek a fosztogató zsoldosok ellen, a felkelés egyik kezdeményezője Csuka Imre kazai bíró volt. A zömében az elbocsátott végvári magyar katonaságból szerveződő bujdosók sem bántak kesztyűs kézzel a környék lakosságával. Különösen megszenvedhette ezt Kaza 1672-ben és 1678-ban, amikor a bujdosók seregei Putnok ellen vonultak. A helyzet csupán a 18. század első felében normalizálódott, de addigra a település már csak névleg volt város, valójában falusi sorba süllyedt viszsza. Időközben a birtokosok is kicserélődtek. 1549-ben a 23 portából álló településen már több kisnemesi család birtokolt. 1 ' A 18. század első felétől birtokos Radvánszky család mellett megmaradtak a kisnemesi birtokosok (Bukó, Dapsy, Dobozy, Vadnai, stb.) is. A település mostoha sorsa jól tükröződött a templomon is. Az 1576-ban már református kézen levő, a sors viharai által alighanem erősen megviselt templomot 1734-ben kezdik végleg helyreállítani," mégpedig a jelek szerint a tetőzet kijavításával. Korábban, 1638-ban tűzvész sújtotta a templomot. 13 1639-ben új harangot öntöttek, melynek körirata ez volt: „Haec campana confecta est in oppidum Kaza parocho existente Joanne Kardos cura' Joanne Thuri, sumptibus communitatis." A harang közepén: „Universae oppidi supradicti Anno 1639".'" A harang ma már nincs meg. 1696-ban alapos renoválás vette kezdetét. 17 1713-ban készült el a famennyezet. A református egyház 1797. évi jegyzőkönyvében található leltárban olvashatjuk: „Ugyan ezen Templom fenyő fa deszkákkal, minden festés nélkül meg van padlásozva, ahol is egy sor padláson ezen írást lehet látni: Anno 1713. die 3a May Néhai Istenben boldogult kimúlt Nemes Torma Anna asszony, Nztes ifiabb Bukó Mihály Úr hitves társa, kívánta ezen Szentháznak ékességére ezen sor deszkázatot, saját költsége által építtetni". Ugyanekkor leírják, hogy a mai előcsarnok helyén egy fából épült és fenyőfa deszkákkal „megdeszkázott" tornác állt, melyet 1713-ban idősebb Bukó Mihály saját költségén építtetett. Ugyanezen forrás tanúsága szerint a mai nyugati karzat helyén ekkor fakarzatot építettek: „Azon kő karnak a helyén volt egy fából épült külömb külömbb festéssel meg czifrázott kar, ezen írással: Nobilis ac Insignis Martinus Szabó, in Dei et memóriám Sui nominis aliorumque utilitatem proprys sumptibus curavit Anno 1713". 1S A leltár tanúsága szerint a templom ajtaja - nyilván a rajta levő évszám alapján - 1734-ben készült. 1 ' 1 Ez csakis a déli kapu ajtószárnya lehet, mert a jegyzőkönyv írásakor a toronyaljban (ahonnan a nyugati kapu nyílik) gabonát tartottak, tehát a nyugati kaput bejáratként már nem használták. 1774-ben, amikor Esterházy Károly egri püspök beadvánnyal fordult Mária Teréziához a kazai templom katolikus kézre való visszajuttatásának ügyében, megemlíttette, hogy a sekrestyét körülbelül 25 évvel korábban bontatta le Radvánszky László (Radvánszky evangélikus volt, de a templomot a két protestáns gyülekezet sokáig közösen használta). 50 Ezek szerint a sekrestye lebontása - és ajtajának egyidejű befalazása 1749 körül történhetett. 1756-os esztendő feljegyzései között azt olvashatjuk, hogy: „Anno 1756. Isten segedelmével a Kazai Reformata Szent Ekklésia kezdet a Templomban a Katedrának, a felete levő Koronának és Prédikátor Ur székinek meg újításához, mellyet