Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)
Engel Pál – Lővei Pál: Sokpecsétes oklevelek 1323-ból és 1328-ból
Sokpecsétes oklevelek 1323-ból és 1328-ból ENGEL PÁL - LŐVEI PÁL Tanulmányunk célja új források közlése, mégpedig a szokottól eltérő típusú forrásoké: pecséteké. Annak a 35 főpapi és főúri pecsétnek a leírását tesszük közzé, amelyek a magyar országnagyok 1323. évi és I. Károly 1328. évi oklevelén függenek. Közlésüket az indokolja, hogy a pecsét mint olyan fontos történeti forrás, eme pecsétek nagyobb része pedig mostanáig ismeretlen vagy legalábbis közöletlen volt. Maguknak a dokumentumoknak a szövege és történeti kontextusa viszont oly régóta és olyan jól ismert, hogy ezzel nem foglalkozunk, mint ahogyan az ilyen típusú oklevelek diplomatikai, közjogi és egyéb vonatkozásaival sem. 1 A magyarországi pecsétekkel köztudomásúan a pecséttannak, más néven szfragisztikának kellene foglalkoznia. Ez ugyanis eredetileg a történelem ún. segédtudományainak egyikeként jött létre, neve szerint azért, hogy a történész munkáját a maga sajátos eszközeivel segítse. A gyakorlatban erre nem igen került sor. Kumorovitz L. Bernáton kívül évtizedek óta nem akadt Magyarországon kutató, aki a pecséttan iránt komoly érdeklődést mutatott volna. Kumorovitzé sem maguknak a pecséteknek szólt, hanem a középkori hivataltörténetnek, és a szfragisztika kérdéseiből csupán azokat vizsgálta, amelyek megválaszolására a stúdiumaihoz szüksége volt, elsősorban az uralkodói pecséthasználatot. A pecséttan művelőinek lett volna az elsődleges feladatuk, hogy a pecséteket, kivált a történeti szempontból fontosakat, módszeresen összegyűjtsék, és szakszerűen leírva közzétegyék. Mivel azonban e szakterületnek nem voltak művelői, erre jóformán kísérlet sem történt. Örvendetes kivétel volt a közelmúltban a főpapok és az egyházi testületek pecsétéinek publikálása, ezt azonban művészettörténészeknek köszönhetjük. 2 Középkori pecséteink legfontosabb forrásai így továbbra is közületiének, sőt jórészt ismeretlenek. Azokra a dokumentumokra gondolunk, amelyekenjelentős számú (tíznél több) pecsét található. Ezek a legtöbb esetben nemzetközi szerződések, amelyeket magyar országnagyok - főpapok, bárók, előkelők - erősítettek meg pecsétjük ráfüggesztésével. Ilyenek azok a szerződések is, amelyeket a magyar alattvalók kötöttek uralkodójukkal, például az 1439. évi országgyűlés rendjei Albert királlyal és feleségével. Szerencsénkre ezek az oklevelek, rendeltetésüknél fogva, általában nem maradtak a budai királyi levéltárban, ahol pusztulás várt volna rájuk, hanem a másik szerződő fél levéltárába kerültek, azaz többnyire idegen országba, s így jó pár fennmaradt. Nem is tudjuk, pontosan mennyi, mert még a számba vételük sem történt meg. 3 A magunk részéről eddig mintegy tizennyolcat regisztráltunk, olyanokat, amelyek Bécsben, Varsóban és Budapesten találhatók, ezeken összesen közel hétszáz (!) pecsét függ. (A budapestiek is Bécsben maradtak fenn, onnan kerültek a Magyar Országos Levéltárba.) További kb.
