Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)

Örsi Károly: Kertek, évek, emlékek Koppány Tibor mellett

lítások. Sümeghez kötődik a nagyhírű Darnay Kálmán régészeti gyűjteménye, a Kisfaludy Múzeum (a költő szülőháza). Romantikáját öregbíti a püspöki kastély és a csodálatos táj, a várhegy. Sümegen Dr. Zöldi Pál a rendkívül kulturált, széles lá­tókörű főorvos volt segítségünkre, mai értelemben ő volt a „városszépítők elnöke." Ezért is mondhatni, megelőzte korát. A plébániatemplom kertjének részeként a honfoglaló hét vezér emlékkertjét is megújítottuk, s ez akkor igencsak különös fel­adatnak számított. Ez is megelőzte korát, hiszen ma országos pályázatok keretében készülnek ilyen emlékhelyek. A műemlékvédelemnek különös kertépítészeti fel­adata volt a bazaltkúpra emlékeztető, kopár mészkő várhegy festői állapotának megőrzése. Akkor azzal az elképesztő szándékkal álltak elő egyesek, hogy az egész hegyet sorokba ültetett ezüstfával kellene erdősíteni. Tévedés lett volna ezt a nö­vénytelepítést végrehajtani, de sikerült meggátolni. Ez is műemlékvédelmi kertépí­tészeti munka. Az ásatást végző régész Kozák Károly, az építész Koppány Tibor, a helyi tudós orvos Dr. Zöldi Pál és még több hasonló, szakmáját szenvedélyesen sze­rető ember elmélkedései-beszélgetései, a nagy - művészetet támogató, építtető ­püspök Padányi Bíró Márton, Ramasetter Vince a város jótevője, a Kisfaludyak művészete, a Darnay-féle régészeti munka, Eötvös Károly stb. tevékenységéről, írá­sairól valamint a szakmai elemzések és értékelések különös világokra irányították a figyelmem. Tiborra mindig jellemző volt - amint már említettem -, hog) 7 egy fel­adattal kapcsolatban szinte mindent igyekezett megtudni, feltárni, tisztázni. így tudta megírni azután azokat az összefoglaló munkákat is, amivel pl. Veszprém me­gye művészeti emlékeiről adott korábban nem létező összefoglaló képet. Tiborral az ország más részeiben is dolgoztunk, ezek közül a Rába melletti Pá­póc román kori emeletes kápolna-építményét említeném. A kápolnához nagymé­retű egyemeletes ház épült. Kertépítészetileg azt kellett megoldani, hogy látvány­ban növényzettel valamennyire különválasszuk a két épületet és azt, hogy az út fe­lől, fő nézetből láthatóvá tegyük. A feladat terjedelmében kicsinek, tartalmában azonban érdekesnek bizonyult. Úgy hiszem, a kertépítészeti munka a feladat javá­ra vált. Természetesen ez a munka eltörpült amellett, amit Tibor építészetileg pro­dukált ebben az esetben is. Somlószőlős római katolikus plébániatemploma a Balaton-felvidéki bazalthe­gyek legészakibb önálló kúpjának, a Somló-hegynek lábánál épült. A középkori templomot a későbbi századokban erősen átalakították. Mindezek ellenére a ro­mán kori templom, a gótika emlékei, és gazdag középkori freskóanyag is előkerült. Tibornak sikerült megoldania a helyreállítást úgy, hogy a különböző korok emlé­kei harmonikus egységben maradtak meg. Kertépítészeti munkára a templom kör­nyékének igen rendezetlen volta miatt itt is szükség volt, de az építés során is erő­sen szennyeződött a templomkert. Érdekessége a helyszínnek az is, hogy a főutcá­ról csak a plébániaház udvarán keresztül lehet a templomkerthez eljutni. A kert­rendezés a helyreállítás javára volt. Az egykori körítőfalat élősövénnyel jelöltük. Ezen belül 50-60 cm-es feltöltést kellett leszedni. A templom előtti kőkeresztet a torony északnyugati oldalára helyeztük. Az északi oldalon kettős fasort telepítet­tünk, hog)' az erős széltől védjük a templomot. Megfelelő járdákat építettünk az új gyepfelületbe. A távolabbi területeket terveink szerint a plébánia saját költségén rendeztette. A 70-es években a Mátra alján fekvő régi település Mátraverebély gótikus „ka­tedrálisát" állította helyre Koppány Tibor s ez műemlékhelyreállításunknak a mai napig egyik szép példája. Kertépítészeti feladat itt is volt, ami bontással kezdődött: a domboldalba épült templomot délről - a főút felől - magas támfal tetején düle­dező kerítés határolta, rendkívül előnytelen látványt nyújtva, amit csak fokozott az odatelepített sok hársfa, szinte teljesen eltakarva a homlokzatot. Miután a falu ha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom