Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)
Cabello, Juan – Simon Zoltán: A kékedi kastély 17-19. századi építéstörténetéhez
9. kép. A kastély északkelet felől helyreállítás után biztosítani. Ez a tény a Zomboryakra mint építtetőkre az addig két különálló kastélyként működő szárnyak funkcionális összekapcsolásának feladatát is kijelölte. Az északi szárny déli tornyának elbontásával és a Melczer Mihály által már a 17. század végén elfalazott földszinti nyílás kibontásával, 61 majd egy ajtó kiképzésével az északi szárnyból az udvarra történő kijárást biztosították. Az ajtó elé egy - az udvar szintjére ereszkedő - alépítményre helyezett lépcsőt is építettek, de ez az alépítmény biztosította az átjárást a nyitott árkádos folyosóra is. Úgy sejtjük, hogy talán statikai okokból szükségessé vált a lebontott torony mögötti fogadóterem (?) boltozati rendszerének módosítása, bár az instabilitáshoz valószínűleg nagyban hozzájárulhatott - az oszlopokon álló, de meggyengült - emeletre vezető lépcsőépítmény is. Ennek során a lépcsőépítményt tartó oszlopok külső síkjában új áthidalást, illetve tartófalat, valamint a korábbi hevederívekre támaszkodó dongaboltozatokat építettek, melyekre a falba eresztett lépcsőfokokat helyezték. 65 A lépcsőépítmény északi hevederíve alatt nyílik a pincébe vezető lejáró, melynek eredeti formáját a későbbi átépítések miatt ma már nehéz rekonstruálni. A fogadóterem alatti két, addig síkmennyezetes pincehelyiségét is boltozattal fedték le. 66 Nem sokkal később már a terem két oldalfalában álló kandallót szüntették meg, tüzelőterét elfalazták, kürtőjét elbontották. Az első emelet középső terme és az északnyugati helyiség is téglából falazott dongaboltozatot kapott. 67 A terem keleti, illetve nyugati falában lévő kandallókat itt is elbontották. Az emelet középső termének északkeleti sarkában lévő belső aknás árnyékszék terében is kisebb javítást végeztek. 68 A belső átalakítások az ajtónyílások egy részét sem kímélték meg, melyeknek áthelyezése vagy esetleg odébb „csúsztatása", a legtöbb esetben az új tüzelőberendezések, valamint a hozzájuk csatlakozó, kéménynyílások kiképzése miatt vált szükségessé. 69 A 17. század végén erősen megrongálódott két északi torony felső, boltozat feletti részét újra falazták. Az északi szárny helyreállítása során megváltoztatták az ablakok formáit is. A közel négyzet alakú ablakokat - könyöklőik elbontásával - kb. 25-