Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)

Cabello, Juan – Simon Zoltán: A kékedi kastély 17-19. századi építéstörténetéhez

majorságomat, annak rendi szerint nem folytathatván, de legh kiváltképpen azért is, hogy kevés ke­zem alatt lévő jószágocskám pusztuló félben lévén, abból, a mostani sovány és terméketlen eszten­dőkben csak annyi jövedelmet sem remélhetek, hogy mindennap mint magham, mint cselédim táplálásárúi, ruházásárúl és az oeconomiánk promotiójárúl, szőleim míveltetésérül és egyéb pénz­béli szükségeimrül de legh főképpen az A. Kékedi residentionalis, utolsó romlásra háromlott há­zam reparatiojárul provideálhassak: mind ezekre nézve, hog)' a' megh írt jószágh nagyobb pusztu­lásra ne jusson avagy pedig felöl írt szükségeimre nézve azon kevés jószágocskát successorimtul el­idegeníteni ne kinteleníthessem....Az A. Kékedi residentiámat is, utolsó romlásának anteversiójára nézve, resignáltam Pál fiamnak, adván tellyes hatalmat nékie, hog)' az tetczése szerint, nem csak conservállya, hanem ruderáibúl fel is építhesse, mely az mostani statusában processualis szolga Biró Ur és ahoz értők által aestimáltatván, a* mennyiben jövendőbéli aestimatio által meliorálta­tottnak találtatik, annyiban a 1 többi condivisionalissi, ha azon residentiát divisionak submittáltatni kivánnyák, aestimatio szerint ....melioratiójára tett költségeit tartozzanak refundálni, másképpen azon residentiát divisionak submittálni ne tartozzék." 49. MOL P. 499. 1. es. 3. fasc. 121. - 1746. aug. 13. - „...[Pál fiam] nem hogy tisztességesen tartott, és legh kissebb ruházattal is segített volna..négy száz magyari forintokig adóssá is tett". 50. MOL P. 499. 1. es. 3. fast. 121-122. 51. MOL P. 499. 1. es. 3. fasc. 124. - A megegyezés szerint: „Az Alsó Kékedi Kastélynak épülete csupán csak Melczer Pál, Sándor és Imre Uraiméknak jutott... Az sorsok következendő képpen jutottak: A' Kastély épületiben: első nyil Melczer Imre Uramnak jutott: melly [...] eő kegyelmének jutott: a' kis ház mellette való szobával, és rekesztessél; alattok lévő pinczével: melynek is bé járása leszen az rekesztésbül. A' második nyil jutott Melczer Sándor Urnák: mely szerint eö kegyelmének jutott: a' konyha alatt vagyon, mellette való szobával; azon pinczének felével, a' mely, az kis ház, fejér ház, és konyha mellett való szoba, és konyha alatt vagyon: melynek bejárása leszen az udvarbúi, és belől két felé fogh rekeszteni az pincze: akor pedig azon épület, cum fundo et lateriali muro, a' mely most élés háznak mondatik. Az harmadik nyil jutott Melczer Pál Uramnak, mely szerint eő kegyelmének obtingált a' cselédház, mellette való szobával, és rekesztessél, alattok való pinczével, szabad introi­tussal az Konyhán által." Feltehetően ekkoriban épülhetett meg a pillérekről boltozott pincét elvá­lasztó fal, valamint az udvari fal nyugati végében a pince megközelítését szolgáló ajtónyílás is. 52. MOL P. 1826. 7 es. 42. t. 204., illetve 299. 53. MOL P. 1826. 7. es. 42. t. 207-208. 54. MOL P. 1826. 7. es. 42. t. 284-286. - „Anno 1757 16a May Kékedi kastély reparatiojához fogva azon esztendőben 15— 8... kőmives munkára költöttem eszerint: Meszet vettem 38. szekérrel 16 tot R. forintyával, a' többit három máriásával, teszen 34;42 Minden szekér mészhez számláltatik 8. szekér fövény, teszen 304. szekér fövényét, egy szekér hozásával edgyütt 12. grajczárával teszen 60.48 38. szekér mésznek Kassárul Kékedben való viteléért, két napot töltvén rajta, egy forintot számlálván, teszen 38.­az Kümivesek napszáma ezen Esztendőben teszen 294. napot á x 30. Minden Kümives után két Embert számlálván a' ki a' meszet csinálta, azt hordotta, követ, téglát etc adogatott, állásokat segített csinálni tészen 588. Embert á xr 12 117.36 Ezen Emberek bé oltották az meszet is, annak vermet ástak, Köveket az ház körül szedegettek ócska falt törtek, és a' mi munka csak elöl adta magát az Kümivesek körül. 130. szál deszkát vettem Kassán á xr 6. állásnak 13.­azt 5. szekér vitte Kékedbe 5.­lécz szeget ezerét, százat á xr 15 2.30 fát hozattam állásnak 40. darabot á xr. 30 hozásával 20.­3. csákánt 6 kapát vettem á xr. 15 2.15 10000 Téglát hozásával edgyütt á Rfr 5. 50.­Latus 490.51

Next

/
Oldalképek
Tartalom