Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)

Winkler Gábor: Győr városszerkezetének történeti jellegzetességei

8. kép. Győr, a Sarló köz és környéke a feltételezett telekosztás feltüntetésével szer kezdetei is a 13. századra, talán az említett, 1271. évi kiváltságlevél utáni évek­re lennének keltezhetők." 31 A legújabb kutatások tehát a derékszögű, szabályos győri városszerkezet és a fő­tér (Széchenyi tér) keletkezését a késő középkorra teszik. Nem kapunk azonban egyértelmű feleletet a győri közök keletkezésének idejére és körülményeire. Ezek létéről az idézett tanulmányok több helyen is megemlékeznek. Borbíró - Valkó könyvében olvassuk, hogy „...a fővázon belül, a hálózat nagyobb tömbjeit átszelő kisebb utcák és közök már nem igazodnak szigorúan a hálózat rendszeréhez, ha­nem szeszélyesen elhajladoznak, néha zegzugos, kanyargós vonalakkal biztosítanak átjárást a fő útvonalak között." 32 Másutt pedig, hogy a girbe-görbe Gyógyszertár és Nefelejcs utcák rendszere „...a maga szabálytalanságában ugyancsak kiválik a Bel­város szabályos alaprajzából." Megállapítják, hogy „e negyednek zegzugos utcahá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom