Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)

Ágostházy László: A romokról

- Nagyon sok rom-emlék a régészeti feltárás következményeként véletlenszerűen, jó esetben szándékoltan válik ismertté. E ténynek is sokféle következménye lehet, így például régészeti feltárással nem vártan felszínre került épületmaradványok konzerválása kevésbé lehet előkészített, és időre megvalósult. A részbeni feltártság később esetleg megkérdőjelezhető konzerválás! megfontolásokat indikálhat. A nem műemléki indítékú feltárás nem egy esetben nem is számol a konzerválás szükségességével. A felsorolt egyedi vonásokon túl a rom emlékeknek alig feloldható, de megtekintésüket és a velük kapcsolatos beavatkozásokat döntően befolyásoló, lényegi sajátossága még az, hogy bár többségüket műemlékként kezeli az illetékes hatóság, ám a műemlékeknek tulajdonított kritériumok közül nem mindegyikkel rendelkeznek. Pogány Frigyes sokat hivatkozott, minden hozzáértő által elfogadott megfogalmazása szerint a műemlékeket a többi épített alkotás közül az emeli ki, hogy bennük a történeti, az esztétikai s az e kettőből következő etikai értékeknek sajátos felhalmozódása valósul meg.

1 Mélységesen igaz, mindeddig találóbbal nem helyettesített megállapítás, amely sajnos a töredékcsen, csonkoltán megmaradt, vagy a régészetileg feltárt emlékek esetén mégsem alkalmazható fenntartás nélkül. Minden rom hordoz többkevesebb történeti értéket, legyen bármily pusztult állapotú is. Egy Árpád-kori apró falusi templom falmaradványai minden látogató számára sugároznak-közvetítenek valamit a történelem szelleméből, a múlt leheletéből, még ha a szemlélő nem is jártas hazánk középkori történelmében. A római kori házak maradványai mindenkiben rezonanciára késztetnek az adott hely szellemének tiszteletét képviselő húrokat. Ugyanígy állítható az is, hogy aki valamelyest foglalkozott a felkeresendő rom emlék múltjával, létrejötte és pusztulása körülményeivel, az a helyszínen nem marad érzéketlen az emlékhez kapcsolódó etikai vonatkozások iránt sem. Ám, joggal vetődik fel a kérdés: szép-e az óbudai Meggyfa utcai Cella trichora, vagy a pásztói kolostortemplom maradványa? Lehet-e a hagyományosan értelmezett esztétikai minősítést alkalmazni egy nagyobb romterület, pl. Aquincum, vagy Gorsium legtöbb épületmaradványára? Szép-e a székesfehérvári koronázó bazilika maradványa olyan szemlélő számára, akinek nincs kötődése a hely történeti jelentőségéhez? Még híres várromjaink - egy Füzér, egy Boldogkő, vagy egy Szigliget is csak a tájjal való harmónia és a hely szellemének romantikus felhangjai következtében hajolnak valami olyan felé, ami kevésbé a szépség, mint inkább a nosztalgia közelében található. Ha a csonkolt-pusztult emlékek esetében nincsen meg a pogányi hármas kritérium, akkor tekinthetőek-e ezek egyáltalán műemléknek ? Kizárandóak-e a romok ebből a körből, mert nem érvényes rájuk az, amit Román András rigy fogalmazott meg, hogy „a történetiség és az esztétikum objektíve benne van a műemlékben"?

4 Azt gondolom, hogy a válasz sem a „műemlékes", sem a laikus részéről egy pillanatra sem lehet kétséges: máshogyan fel sem vetődik, mint hogy természetesen valamennyi romemlékünket műemléknek tekintjük, hiszen ezek hazánk történelmi múltjának pótolhatatlan tanúságtevői, amelyek „védelemre és megtartásra érdemesek"

5 és ezért valamennyi ilyen emlékünket megilleti „a napi jó karbantartási, fenntartási feladatokon túlmenő [...] restaurálás, helyreállítás."" Indokolt és tanulságos e gondolatok kapcsán arra emlékezni, amit Hajnóczi Gyula fogalmazott meg: „A holt műemlékek a par excellence műemlékek, mert nem teljesek, mert csak történetük-múltjuk maradt meg, s mert 'használhatatlanok'. Mindezek teszik különösen alkalmassá arra, hogy a diszciplína elvi és gyakorlati kérdései felderíthetőek és értelmezhetőek legyenek."

7 A rom emlékek sajátos körülményeit számba venni, átgondolni nem felesleges időpocsékolás, hisz ezek az egyedi tényezők meghatározó jelentőségűek a romok-