Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)

Valter Ilona – Schőnerné Pusztai Ilona: A balogunyomi r. k. templom kutatása és helyreállítása

ő hibájuk, hogy nem ismerték a bevált szakmai gyakorlatot. Ha valami rosszul tör­tént, az az, hogy ennyire magukra maradtak. Változás a kilencvenes évek elején következett be, elsősorban Ivicsics Péter te­rületi felügyelőnek köszönhetően. 1992-ben sor került a templomhajó déli hom­lokzatának és a szentély külső festett felületeinek restaurátorok által történő hely­reállítására. Ezzel egyidejűleg az időközben OMvH-vá alakult OMF hitelkeretéből, a Szombathelyi Műemlékhelyreállító Kft. kivitelezésében sor került a középkori homlokzatok felújítására. A területi felügyelő kérésére tartott helyszíni bejáráson egységes állásfoglalás született arról, hogy a homlokzati architektúra már hibásan elkészült részleteit és az összes külső műszaki hibákat ki kell javítani a középkori homlokzatok felújításával együtt és erre a tervező által készített vázlatterv és költ­ségvetés alapján műemléki póthitelt kell szerezni. A szombathelyi kivitelezők a ter­vezett munkát jó minőségben el is készítették. A festőrestaurátor homlokzati mun­kák átvételére szeptember 12-én került sor, ezt követően november 20-án volt a külső kivitelezési munkák műszaki átadása. A jelenlevők egyetértettek abban, hogy a templomfelújítás a külső munkával nem ért véget. Úgy az OMvH-nak, mint a he­lyieknek feladata a belső helyreállítás befejezése. Ezek után pár évig nem történt semmi. Pontosabban a múemlékesek részéről nem történt semmi, mert az Egyházközség mindenkor folytatta a munkát anyagi lehetőségei szerint. Elkészült a nyugati bejárati kapu és a sekrestye külső ajtaja. Be­fejezték az északi oldalon az új épület építését, amely időközben tervezett funkci­óját elvesztette. Végül is fűthető kápolnaként szolgál. Ehhez a megújított funkció­hoz a sekrestye és kápolnatér között új ajtót nyitottak a középkori falon át, ismét a műemlékes szakembereknek megkérdezése nélkül. Elkészült a templomkert ren­dezése, de hát ez sem egészen a kiadott kertészeti terv szerint. 10. kép. Belső nézet a karzat felé helyreállítás után

Next

/
Oldalképek
Tartalom