Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)
Mezősiné Kozák Éva: A jánosházi középkori udvarház
6. kép. A kastély kutatás után lehatárolt volt, így a külső falkutatás eredményeire kellett elsősorban hagyatkoznunk. A bejárati folyosótól jobbra eső terembe ma újkori bejárat vezet. Az épület-törmelékes feltöltés eltávolítása után megtaláltuk a keskenyebb régi bejárat maradványát. A helyiség terrazzó burkolata kis foltokban megmaradt az ablakközökben. A külső falfelületen végzett falkutatás nyomán úgy gondoljuk, hogy a helyiség három égtáj felé nyíló négy ablaka - kisebb-nagyobb átalakításokkal - a középkori nyílásrendszert őrzi. A déli ablakot a 17. századi torony körüli körerkély kialakításakor átépítették. Az új építményhez a kijáratot innen nyitották. A helyiség tüzelőberendezésére utaló maradványok a délkeleti és északnyugati szögletben maradtak fenn. Az előbbi egy a 16. század első harmadában kialakított, gazdag faragású reneszánsz kandalló. A füstöt kivezető kürtő nyílását a 15. századi famennyezet gerendájába vágták be. A középkori udvarház emeleti helyiségeinek lefedése az alsó