Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)
Istvánfy Gyula: A zámorhegyi remeteség helyreállítása
4. kép. Az emeleti szobák a helyreállítás előtt Tatarozása után, 1924-től plébániatemplom volt az épület. Mindkét ekkor itt szolgáló plébános tudós ember volt és sokat tettek a falu művelődése érdekében is. A remeteség emeletén könyvtárat és a fiatalok művelődését, erkölcsi nevelését szolgáló helyiséget alakítottak ki. 1945-ben a hadiesemények következtében a remeteség zsindelyfedésű teteje, homlokzati huszártornya leégett. Orosz katonai harcálláspont volt benne. A háború után megindult az épület lassú pusztulása. A műemléki topográfiához készített felvételek még kívül-belül vakolt állapotában mutatták az épületet, tető nélkül. A harangháznak ekkor még megvolt a zsindelyfedése és sisakja. 7 1964-ben állagvédelmi tervet készítettek a Városépítési Tervező Intézetben - funkció nélkül - az épületre, ami nem valósult meg. Az Országos Műemléki Felügyelőségtől 1974-ben kaptam megbízást, személyesen Havassy Pál főmérnöktől, ugyancsak állagmegóvásra. Ekkor már a vakolat majdnem mindenütt hiányzott. Ismét felmértem az egész épületet az összes boltozatokkal, s az egyetlen megmaradt díszítőrészlettel, a sekrestye mennyezetének stukkójával. Az épületet, szabadon prédálták, tégláiból került a környező temető némely kriptájába is, filmesek itt forgatták az „Egy óra múlva itt vagyok" című sorozathoz a forradalmi Oroszország rommá váló helyszíneit, maguk is égetve, rombolva. Ebben az időben a falu plébánosa, Kincses István a Termelőszövetkezettől kapott helyiségben misézhetett. Később a plébánia épületéhez építettek egy kápolnát - történelmileg nem is különös ismétlődésként - sóskúti kő kváderekből. A remeteség állagvédelme a hetvenes években sem valósult meg, holott akkor még egyszerű szerkezetekkel és olcsóbban elkészíthető lett volna. A helyreállítás ügye csak az 1990-es politikai fordulat után kerülhetett ismét napirendre. Ekkor már elodázhatatlanul, mert mind a Székesfehérvári Püspökség, mind az Országos Műemléki Felügyelőség, valamint a helyi önkormányzat és a lakosság is támogatta az újjáépítést. A negyvenhat éve pusztuló épületnek ekkor már valamennyi felső boltozata, részben a sekrestye boltozata is beszakadt, kívül-belül és a falkoronákon fák nőttek, gyomok virítottak, az
