Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)
Marosi Ernő: Pentimenti. Korrekciók a 14-14. századi művészet képén
elgondolásai. A differenciálást, a helyi stílusvariánsok megkülönböztetését, mint az idézett esetekben már nagyrészt meg is történt, alapos részletkutatások fogják meghozni. Kassa szobrászata - nemcsak a Szent Erzsébet-plébániatemplom, hanem mellette a ferences templomé is - a Zsigmond-kori budai szoborlelet udvari stílusjelenségének párhuzama: a kompozícióban sokszor régies és nehézkes, a formaképzésben darabos, a hangnemben kifejezően narratív. Kassáról szobrot nem ismerünk, Budáról, a szoborlelet köréből reliefet nem; a budai elegancia hiánya azonban szembeötlő Kassán. A hangnem-különbség nyilvánvalóan a városi emlékek más stílusszándékából, szociális tekintetben különböző funkciójából következik. A 15. század elejére nyilvánvalóan van értelme „udvari" és „városi" stílusjelleg közötti különbségtételnek. S ha Kassa példája nem lenne elegendő: az új datálásból következik egy budai, helyi párhuzam is: a Nagyboldogasszony-templom Mária-kapuzatának reliefje, figuráinak konzervatív stílusával, töredékessége ellenére is felismerhetően, az udvari stílus eleganciáját nélkülöző kompozíciójával. 78 A késői Anjou-kor és a korai Zsigmond-kor emlékanyagát nemcsak âz építészetben gazdagították új felfedezések. Alighanem a leginkább látványos gyarapodást a falfestészet emlékanyaga mutathatja fel előbb a keszthelyi ferences templom, újabban pedig a siklósi Ágoston-rendiek szentélyeinek feltárása révén. Egyik esetben sem tűnnek lezártnak sem a stiláris, sem a datálási kérdések, amiben közrejátszik, hogy mind Keszthelyt, mind Siklóst közvetlenül érintették éppen e válságkorszak politikai konfliktusai. Mindkettő a Nagy Lajos korában a hatalomba emelkedett, tragikus véget ért arisztokratákkal, Siklós az 1386-ban meggyilkolt Garai I. Miklós nádorral és utódaival, Keszthely az 1397-ben kivégzett Lackfi II. Istvánnal függ öszsze. A keszthelyi falfestmények már 1974-ben előkerültek (1. kép); a siklósi lelet nem sokkal későbbi, de róla az első publikációk 1995-ben láttak napvilágot. 79 (2. kép) Sok tekintetben mindkét falképlelet feldolgozása hiányos; a többnyire elszigetelt, gyakran sérült falfestészeti emlékek esetében nem teljesen egyedülálló módon, különösen stiláris hovatartozásuk mozog „az itáliai kapcsolatok - az olaszszal keveredő cseh hatás - az internacionális gótika közép-európai stíluskapcsolatai" 80 sztereotip kérdéskörében. Elemzésük elsősorban az ikonográfiái megfejtés szintjén mozog; programjuknak a megbízók családi viszonyaira való vonatkoztatása azonban bizonytalan, hiszen a gyakori keresztnevek választása iránti előszeretet ugyanezen szenteknek az ábrázolási ciklusokba való felvételével is egybeeshet. 81 Hasonló módon, kevéssé tisztázott a kor-meghatározta ábrázolási típusok (vö. pl. a tricephalus Szentháromság-ábrázolást 8 "), preferált votívképek (a keszthelyihez újabban: Pannonhalma, kerengő 81 ) szerepe e programokban. Még kevésbé, legfeljebb a spekuláció szintjén ismerhetők fel rendi specifikumok. A stiláris kérdések a kétségkívül legjelentősebb festői kvalitású siklósi képekkel kapcsolatban vetődtek fel, az olasz stíluskritikai iskolázottság jellegzetes nézőpontjából (a mindenképpen távoli Cavallini- vagy az ezen felül azonosítási problémákkal is terhelt Stefanokörre való utalással, a kezek elválasztásának és szükségnevek adományozásának retorikai gyakorlatával). E conoscitore-megközelítés jellegzetes attitűdjének része a történeti (az adott esetben a sárkányrendi jelvény jelenlétéből adódó) forrásadatoknak másodlagos érdekűvé nyilvánítása is. 84 Bizonyos, hogy nem a 14. század első harmadának nápolyi festészettőrténetében, hanem pl. a Piovano által is említett Tommaso da Modenánál 85 s a bolognai festészet észak-itáliai hatókörzetében kereshetők reálisabban a stílus gyökerei. A siklósi ciklus különös adottsága, hogy összevetésre kínálkozik a várkápolna nem sokkal későbbi, egészen más művészi kultúrához tartozó falképeivel, mindenekelőtt a déli fülke Szent Lénárd és Szent Lászlófreskójával.
