Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)

D. Mezey Alice – Szentesi Edit: Az állami műemlékvédelem kezdetei Magyarországon. A Central-Comission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale magyarországi működése (1853-1860)

D. Mezey Alice - Szentesi Edit Az állami műemlékvédelem kezdetei Magyarországon. A Central-Commission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale magyarországi működése (1853-1860) Az építészeti emlékek kutatására és fenntartására alakított császári és királyi központi bizottság - avagy Arányi Lajos magyarításában az „építészeti emlékműveket megvizsgáló és jó karban fentartó cs. k. középponti bizottmány"

1 - hosszéi előkészületek után 1853-ban kezdte meg működését. A császárság központi kormányszerveként megalakult bizottság hatásköre természetesen Magyarországra is kiterjedt, egészen az önálló magyar közigazgatást helyreállító 1860. Okté>beri Diploma kihirdetéséig. Walter Frodl részletesen ismertette a bizottság létrehozásának előzményeit és kc>rülményeit.

2 A bizottság felállítását kitartóan szorgalmazó művészettörténész, Eduard Melly (1814—1854)

3 elsősorban a francia mintára igyekezett a magasrangú, államhivatalnokok figyelmét felhívni, ahol az 1830-as években két szervezetet hoztak létre: a Comité historique des arts et monument (1834) a kultuszminisztériumnak alárendelve a műemlékek tudományos feldolgozásával foglalkozott, s ezen az emlékek inventarizálását, az éigynevezett műemléki kataszter összeállítását és a műemlékek osztályozását értették. Az emlékek megőrzésére és restaurálására egy másik szervezetet alapítottak három évvel később, Commission des monuments historiques néven a belügyminisztériumhoz tartozóan. Melly azonban a két feladat közös irányítás alatt tartását vélte célszerűnek, kultuszminisztériumi fennhatósággal. A berlini osztrák követtől a porosz Kommission zur Erforschung und Erhaltung der Kunstdenkmálerről is részletesen tájékozódó ipari-, kereskedelmi- és középítkezésügyi miniszter végül ilyen, a porosz mintának megfelelő, a kutatást és megtartást egy szervezetben egyesítő bizottság létrehozására tett javaslatot, de saját minisztériumának alárendelve, lényegében a középítésügy sajátos ágának tekintve a műemlékek védelmét. Sikerült is a császári döntő szót 1850-ben ebben az értelemben kimondatnia, egy újabb megkéréssel: a bizottság működésének minél kevesebbe kellett kerülnie, ezért céljaira csak a már műkéidő állami - elsősorban építési - hivatalok személyzetét mozgathatta, valamint fizetés nélkül működő saját közegeket alkalmazhatott, s emlékek fenntartására sem bocsátottak rendelkezésére önálló pénzeszközöket. Minden ilyen céléi kiadáshoz a császár személyes és tételes jóváhagyására volt szükség. Az ügy ilyetén fordulata nemcsak Eduard Melly heves publikus támadását váltotta ki, de két miniszter: Bach belügy- és Leo von Thun kultuszminiszter is tiltakozott. A kifogások között szerepelt, hogy a középítésügynek alárendelve a bizottság működése helytelen módon építészeti emlékekre fog korlátozódni, valamint, hogy az építészeti hivatalnokok, akik ily módon főszerepet kell hogy vállaljanak, elsősorban és természetesen műszaki képzett-