Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)

Horler Miklós: Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872-1922)

alapjait nagyrészt maga Henszlmann képviselte, aki a gé»tikus építészet elméleti tanulmányozása nyomán eltávolodott az emlékek történetileg kialakult állapotának hitelessége szempontjától és egyre keményebben bírálta a középkori építészek, szerinte elkövetett hibáit és követelte az ő elmélete alapján helyesnek tartott formában valé> korrigálását. Kirívó példája volt ennek a budavári Nagyboldogasszonytemplom déli tornyának esete, amelyet Schulek rossz állapota miatt lebontandónak és újjáépítendőnek tartott. A bizottság 1874. január 14-én tartott ülésén elfogadva a kényszerhelyzetet éigy döntött, hogy a Mátyás király által épített tornyot ugyanabban az állapotban kell visszaépíteni, „a mennyire lehetséges még a régi köveknek megtartásával is".

48 Henszlmann ekkor felháborodott különvéleményt adott be, amelyben részletesen kifejtette, hogy a „Mátyás király kora a csúcsíves stylnek általánosan elterjedt hanyatlás kora volt" és a torony „Alkalmasint az építésznek ferde felfogása" miatt esztétikailag elhibázott, a templom „tehát kevésbé magas, de zömök ikertornyot kíván, mely géila alakban szálljon az ég felé." Amikor a bizottság ezzel szemben Mátyás iránti kegyeletünk szempontját vetette fel, erre azt válaszolta, hogy „váljon a kegyelet nem nagyobb mérvét tanéisítjuk-e, midőn történeti emlékeinket nem elferdített, hanem az első tervezésből fejlesztendő stylszerű állapotukban fogjuk fel s így éíjítjuk?" Ugyanezt a kritikát vetette fel a kassai székesegyház északi tornyával szemben is, amelyet azonban szerencsére nem bontottak le.

49 A vajdahunyadi vár Schulz Ferenc által megkezdett szerény renoválását 1870-ben bekövetkezett halála után Steindl Imre vette át, aki maga is a meglévő középkori állapot megváltoztatásával való újjáépítés híve volt. A vajdahunyadi várnak „nemcsak stylszerű helyreállítását, hanem királyi lakká alakítását és kibővítését" célzó munkáit közel kétmillió forintos költség-előirányzattal kezdte meg, majd amikor 1874-ben a Pénzügyminisztérium a munkákat felfüggesztette, és csupán állagvédelemre szolgáló keretet engedélyezett, Steindl a munkákról lemondott és a továbbiakat Piacsek György művezetőjére bízta.

50 A társadalom kritikája ez esetben nyilatkozott meg először határozott formában a hivatalos műemlékhelyreállításokkal szemben. 1876-ban Schulz József és Ángyán György Pécsett röpiratot adtak ki: A vajdahunyadi vár restaurálásának története. Különös tekintettel az ott történt károk, és visszaélésekre címmel, amelyben kemény hangnemben támadják Steindl munkáját, mind a szakszerűség, mind a gazdaságosság szempontjából.

51 Mint azt Möller István később megállapította, Steindl és Piacsek munkái rengeteg kárt okoztak a műemlékben, és Forster Gyula, a Műemlékek Országos Bizottsága későbbi elné)ke 1905-ben éigy nyilatkozott, hogy „az 1876-igvégzett munkálatok célt tévesztettek, kárba vesztek és legnevezetesebb világi műemlékünknek nem hasznára, hanem romlására váltak."

52 Vajdahunyaddal kapcsolatban I Ienszlmannak érdemi véleménye nem volt, csupán annyit jegyzett meg a Steindl lemondásakor tartott szemle után, hogy „A műépítésznek lemondása és az országos pénztár jelenlegi mostoha állapotának következtében hozott határozat, mely szerint egyelőre csak az egésznek befedése vétetik czélba, a stylszerű restaurációnak folytatása pedig jobb időkre hagyatik: sajnálattal tölti el keblünket."

53 A kassai székesegyház Steindl által végzett teljes újjáépítésének építéstörténeti alapjait Henszlmann vetette meg, amennyiben a székesegyház építési periódusairól írott tanulmányában az ő elméleti elképzeléseivel nem egyező részeket kontár munkának minősítve, valóságos bűnlajstromát sorolta fel a középkorban elkövetett hibáknak. Steindl ezek után megerősítve érezhette magát abban, hogy az újjáépítés során a bel-