Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)

Horler Miklós: Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872-1922)

nek előkészületeibe, majd 1860-ban hazautazva felajánlotta a terv programjának kidolgozását.

13 Henszlmann közel két évig tartó, heves politikai vitát is kiváltó küzdelme a Magyar Tudományos Akadémia épületének gótikus stílusban való felépítése érdekében számunkra azért érdekes, mert megvilágítja a nemzeti építészetről és az építészettörténetről kialakított elveit, amelyek a továbbiak során műemlékvédelmi tevékenységében is befolyásolták, és a kor szemléletére hatással voltak. Az 1860-as évektől itthon folytatja régészeti, építészettörténeti és elméleti munkásságát, újra tevékenyen részt vesz a Magyar Orvosok és Természetvizsgálé)k, valamint az Akadémia Archaeologiai Bizottsága munkájában, mindinkább a magyar középkor történelmi emlékeinek védelmével kapcsolatos feladatok felé fordulva. 1872-ben őt nevezik ki az akkor létrehozott Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága előadójává, és ettől kezdve a magyar műemlékvédelem intézményes szervezésének és irányításának szentelte életét. Emellett 1873tól a pesti egyetemen akkor létrehozott művészettörténeti tanszék tanáraként, majd az Akadémia rendes tagjaként tovább folytatta művészettörténeti munkásságát. Az ő kitartó előkészítő munkája nyomán 1881-ben megalkotott első műemlékvédelmi törvénnyel életrehívott Műemlékek Országos Bizottsága előadójaként 1888-ban bekövetkezett haláláig volt a magyar műemlékvédelem 19. századi kezdeteinek meghatározó vezéralakja. Az intézményes magyar műemlékvédelem előtörténetének és kezdeteinek Henszlmann Imre mellett még két olyan személyiségéről kell röviden megemlékeznünk, akiket Henszlmannal együtt a művészettörténet, régészet és műemlékvédelem története a „nagy Triász"-ként tart számon: Ipolyi Arnoldról és Rómer Flórisról. Mindketten papi hivatásuk mellett fordultak a magyar történelem és a történelmi értékek tanulmányozása felé és váltak annak nem csak kutatóivá és közreadóivá, de védelmezőivé is. Ipolyi (Stummer) Arnold (1823-1886) a bécsi Pazmaneumbé)l kikerülve 1850től a Pozsony megyei Zohor plébánosa lett. A magyar vallási néphagyományok kutatójaként az egyetlen volt, akit a Central-Commission hét magyarországi konzervátora közül magyar állampolgárként kineveztek.

14 Munkásságának első eredménye a Csallóköz műemlékeinek topografikus feldolgozása, amit az Archaeologiai Közlemények I. évfolyamában tett közzé. Már ebben az úttörő munkájában feltűnik átfogó művészettörténeti szemlélete, amely nem csak magukat az épideteket, hanem azok összes képző- és iparművészeti tartozékait egységben kezelte és dolgozta fel.

15 1859-ben a Akadémia tagjává választva kezdett hozzá egy egész Magyarországot átfogó művészettörténeti munkához, melynek keretében négy részben adta közre a középkori építészet, ötvösművészet, szobrászat és festészet történetét. Alapvetően művelődéstörténeti megközelítése a műemlékekben lényegében történelmi forrásokat lát. Gyakran idézett sorai szerint: „nemzeti miiltunknak vannak századai, melyekből egy lap történeti feljegyzést, vagy egy sort nyelvünkön alig vagyunk képesek felmutatni; míg ugyanazon századokból magas műveltségi állapotot tanúsító számos műemlékünk maradt ránk." „Minden ilyen nemzeti műemlék elenyésztével nyilván té)rténetkönyvünk egy-egy lapja szakad ki."

16 Az Akadémia Archaeologiai Bizottságának titkáraként kezdte meg az Archaeologiai Közlemények 1861. évi kötetében a Magyar Régészeti Repertórium és a Magyar Régészeti Krónika közzétételét, amely a régiségek leírását, illetve az újabb leletekről szóló híreket tartalmazta. Munkásságának fő célja és érdeme az értékek számbavételének és