Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)

Horler Miklós: Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872-1922)

zésképpen méltóságát, és Ditsőségét a' fen tartatott Emlékek tagadhatatlanul bizonyítják, de egyszersmind hirlelik, és magasztalják." Emlékeztet a történelem dúlásaira, de figyelmeztet a tudatlanság és közöny okozta pusztulásokra is. Épp ezért felkéri „hazafiúi buzgósággal égő" olvasóikat, hogy mindennemű ingatlan és ingó régiségeknek „ha igazságos le rajzolását nem, legalább környül állásos elő adását vélünk közölni ne terheltessenek". A rajzokért külön pénzbeli költségtérítést is felajánl és kéri, hogy azokat, valamint mindennemű tudósításokat ne sajnálják a Tudományos Gyűjtemény kiadójához, Trattner János úrhoz Pesten eljuttatni.

4 1827-ben ugyanitt a budavári Szent Zsigmond-templom maradványainak előkerülése alkalmából írott tanulmányában fejti ki részletesen a műemlékek nemzeti jelentőségéről vallott nézeteit, felidézve azon épületek sorát, amelyeket fiatal korában még személyesen látott, de amelyek azóta megsemmisültek. Az általa hirdetett eszmék lényege, hogy az a nemzet, amely őseinek emlékei iránt közömbös, azokat nem tiszteli és becsüli, önmagát kisebbíti és egyben saját haladását hátráltatja.

5 Jankovich Miklós eszméit az utána következő generáció kiemelkedő egyénisége, a tudomány, a művészetek és a nemzeti értékek védelme terén egyik vezéralakja: Henszlmann Imre karolta fel, fejlesztette tovább és segítette elő jelentős részben, egész életművével. Henszlmann Imre (1813-1888) a 19. századi magyar tudományos élet kezdeteinek egyik legnagyobb egyénisége, a kulturális élet egyik legfontosabb szereplője és egyben az intézményes magyar műemlékvédelem létrehozásának vezéralakja, majd annak kezdetétől, 1872-től előadójaként haláláig érdemi irányítója volt. A magyar műemlékvédelem kialakulásának e rövid összefoglalása nem pótolhatja a tudomány által régóta hiányolt Henszlmann monográfiát, de ennek a történelmi folyamatnak a megértéséhez nem mulaszthatjuk el Henszlmann kulcsfontosságú alakjának és tevékenységének legalább vázlatos felrajzolását.

6 Kassai német családból származott, de kezdettől fogva magyarnak nevelték, és egyik kiemelkedő személyisége lett annak az idegen származáséi, de lelkes és meggyőződéses magyarrá váló polgári értelmiségi rétegnek, amelynek számos tagja a 19. századi Magyarország nemzeti mozgalmaiban - így a régészet és műemlékvédelem területén is - vezető szerepet vitt. Családja orvosi pályára szánta, Budán, Bécsben tanult és Padovában doktorált 1837-ben, de már egyetemi évei alatt a művészetek, az esztétika, a régészet és az építészet története foglalkoztatta. Hatással volt erre Pulszky Ferenccel v

1814—1897) kialakult életreszóló barátsága és Pulszky nagybátyjával, az Eperjesen élő Fejérváry Gáborral (1780-1851) való kapcsolata, aki Jankovich Miklós kortársaként maga is a kor egyik jeles műgyűjtője és a régészet ismerője volt. Négy évvel orvosi diplomája megszerzése után jelent meg: Párhuzam az ó és újkor művészeti nézetek és nevelés közt, különös tekintettel a művészeti fejlődésre Magyarországban című munkája, amely megalapozta tekintélyét a művészettudomány terén, és amelynek nyomán az Akadémia levelező tagjává választotta. Művészettörténeti munkássága: Kassa városának ó német stylű templomai című 1846ban megjelent művével indult el, egyidejűleg a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társasága ez évben Kassán megtartott vándorgyűlésén való felszólalása a magyarországi műemlékek védelme érdekében elindította a magyar műemlékvédelem történetében úttörő és páratlan jelentőségű pályáján. A nemzeti múlt nevezetes emlékeinek megőrzése, a vandál pusztítások megakadályozása, valamint kultúSO