Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)

D. Mezey Alice – Szentesi Edit: Az állami műemlékvédelem kezdetei Magyarországon. A Central-Comission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale magyarországi működése (1853-1860)

Bécsben tartózkodva megpróbálta begyűjteni a Central-Commissionnál felgyűlt magyarországi vonatkozáséi információs-anyagot. A magával vitt magyar „törzsívekre" át akarta vezetni a bécsi kérdőívek anyagát,

36 s a Central-Commission kiadványaihoz készült rézlemezekről másolt fadúcokat Henszlmann nagy magyarországi középkori építészetet összefoglaló műveitől kezdve évtizedeken át használta a magyarországi szakkiadványokjava.

37 Ugyancsak jópár évtizeden át követte még az önálló magyarországi műemlékvédelem is az állagmegóvási „szükségleti" javítás és a „stílszerű" nagy restaurálás szétválasztásának gyakorlatát. Nemcsak és talán nem is elsősorban a Central-Commission intézményének hatásáról van szó, hanem elsősorban arról, hogy a bécsi bizottság programadójaként és „jó szellemeként" működő bécsi szakemberek, egyben a keresztény műrégészet (azaz a jó száz évre a német nyelvű művészettörténetírás egyik legfontosabb műhelyévé váló „bécsi művésszettörténeti iskola")

38 atyamesterei, ugyanabból a szellemi közegből nőttek ki s hasonló, mert alapos és naprakész európai tájékozódás igényével léptek fel, mint az önálló magyar műemlékvédelmi szervezet és a magyarországi keresztény műrégészet létrehozásából oroszlánrészt vállaló Henszlmann Imre,

39 akinek Rudolf von Eitelberger és Gustav Heider már az 1830-as évekből, az oly döntő tanulóévekből személyes ismerősei is voltak. Ez a háttér az - s mindkét esetben egy-egy szakmai szempontok iránt fogékony kultuszminiszter, Leo von Thun illetve Trefort Ágoston támogatása — ami a Central-Commissionnal való látványos szakítás és jól érzékelhető cezéira ellenére az ugyanilyen jól kitapintható folyamatosságot magyarázza. A nagy újrakezdés mögött megbiivó ilyen értelemben vett folyamatosság szimbolikus érvényű dokumentuma a tanulmányunkat kísérő tervsorozat, mely a lébényi templom restaurálásához készült.

40 A tervező, August Essenwein (1831-1892),

41 karlsruhei származású építész, aki a berlini egyetemen művészettörténeti előadásokat is hallgatott, s aki már fiatalon fontos művet írt az észak-német téglagótikáról,

42 1854—1855 és 1864 között dolgozott Bécsben az állami vasúttársaságnál. Gyorsan baráti kapcsolatba került Rudolf von Eitelbergerrel, Gustav Heiderrel és Karl Weiß-szel, bár közös tevékenységüket elsősorban nem a CentralCommissionban, hanem a bécsi régiségegyletben (Alterthums-Verein zu Wien) fejtették ki.

43 Essenwein a Central-Commission közleményeiben 1857-ben közédt, számos saját rajzáról készült metszettel illusztrált, hosszú leírást a lébényi templomról.

44 Három évvel később a bizottság jelentései arról számoltak be, hogy Bitnitz konzervátor jelentése szerint báró Johann Sina kegyén késznek nyilatkozott az epédet restaurálását finanszírozni.

45 Eközben a restaurálás ügyének a helyi plébánost is sikerült megnyerni, Rómer Flóris szerint: „...kedves vendégem volt, korán elhunyt szeretett öcsém testi-lelki barátja, felejthetetlen anyám őszinte vigasztalója, Dingraff Gáspár lébényi régész barátom. ... Ezen plébánia mostani lelkésze, Dingraff Gáspár győrmegyei áldozár, látván és hallván azoktól, kik e helyen megfordultak, mily ritka kincset bir anyatemplomában, buzdíttatván Essenwein, Ipolyi és csekélységem által, ... Két izben München vallási emlékei ké>zött megfordulván élete vállalatává kitüzé: a lébényi templom restaurátóját."

46 Czobor Béla megemlékezése szerint Essenwein után „Rövid idő alatt Lebenyt ujabb zarándokok keresték föl. Ipolyi Arnold zohori plébános, Csaplár Benedek és Knauz Nándor barátaival látogatta meg a nagyszerű mriemléket. Dingraff Gáspár figyelmét ismét magára vonta az érdeklődéssel vizsgáló csoport s felújult előtte a rajzoló építész