Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)

Váliné Pogány Jolán: Az építészeti tárgyú rajz és grafika az OMvH Tervtárának tükrében

A gyakrabban használt rövidítések: comp, (composuit) komponálta; del., delin, (delineavit) rajzolta, de ez az építészeti rajzoknál a tervezőt is jelentheti; e., ex., exc., (excudebat, excudit) kiadta, ha a kiadé) megegyezik a kivitelező metszővel vagy rézkarcolóval; f., fe., fee. (fecit) készítette, amely az alkotó művészre utal; inc. (incidit) véste, metszette; imp. (impressit) nyomtatta; inv. (invenit) kigondolta, az eredetit alkotta, de a másolatot nem kivitelezte; lith. litografálta; p., pinx. (pinxit) festette; sc., sculps, (sculpsit) metszette, véste. A fametszet (xilográfia) a legrégebbi sokszorosítási eljárással készédt magasnyomású grafikai lap. Az első európai fametszetek a 14. század végéről származnak. A művész rajzát faalapra - détera - készíti. Eleinte a déic anyaga a körtefa hosszanti metszete, a 19. századtól kezdve már puszpángfa keresztirányú metszete volt. Mindkét faanyag jellemzője az egyenletes tömörség, mely lehetővé teszi a rajz, majd a metszet készítését. A dúc kisebb rajz esetén egy falapból áll, nagyobb rajz esetén több darabból enyvezik össze. A tökéletesen sima felédet eléréséhez folyamatosan finomabb csiszolóanyaggal dedgozzák meg, majd esetleg egy nagyon vékony bevonatot készítenek a fa felületén, majd rárajzolnak a dúcra. Ez történhet a fotoxilográfia mé>dszerével is, amikor fotografálással viszik föl a rajzot a fényérzékennyé tett fadúcra. A fametszés tulajdonképpeni művelete ezután kezdődik. A dúcot homokzsákra fektetik, a rajzolt vonalak közötti területet kivésik. A véséshez régen többnyire tollkést, újabban vésőket használnak. A dúc kellősítése - kiegyenlítés, síkbahozás - után kerül sor a nyomásra. A fametszet alkalmas volt a 19. században megjelenő nagyobb mennyiségi igények teljesítésére is, miután akár százezernyi példányt is lehetett nyomni róla. A dörzsnyomat készítése igen régi technika, melynél a papírlapot a befestékezett dúcra helyezik, majd egy simítófával, vagy kézzel dörzsölik be a festéket a papírba. A színes fametszet (chiaroscuro) két fajtáját ismerjük. Az egyik annyi dúcot használ ahány színnel dolgozik, ezek nem fedik egymást, csupán egymás mellé helyezik őket. A másik módszerrel a színeket egymásra nyomtatják, így a metszetek finoman árnyaltak, tónusokban gazdagok lehetnek. A rézmetszet (kalkográfia) mélynyomású sokszorosító eljárás. A rajzot a metsző vésők segítségével közvetlenül a lemezbe vési. A vésők a formájuknak, a kéztartásnak, a nyomóerőnek megfelelően különböző szélességű, mélységű árkokat vágnak a lemezen, így a rézmetszet árnyalatokban rendkívül gazdag lesz. A metszetet ezután bekenik a réznyomófestékkel, és a felületéről a felesleget letörlik. A festék csak a lemez mélyedéseiben marad benn. A lemezre nedvesített papírt helyeznek, majd lepréselik. A nedves papír beszívja az árkokban lévő festéket. Nyomás után a papírt szárítják. Egy rézmetszetről köridőéiül ezerjó minőségű nyomatot lehet készíteni. A rézkarc abban különbözik a rézmetszettől, hogy míg a metszetnél a munka komoly fizikai erőfeszítést igényel, a karcnál a készítő nem a rézlapba, hanem a rézlapot bevonó aszfaltrétegbe mélyíti bele a rajzot. Az aszfaltot a rézlap felületéig kell kimélyíteni. Ezután a vonalakat savval marják bele a lemezbe. A sav töménységének változtatásával lehet a vonalak mélységét, szélességét szabályozni. A maratást több lépcsőben végzik, közben a már végleges mélységű vonalakat lefedik. A nyomtatás a réznyomtató eljárás szerint történik. A krétamodor (crayon modor) krétarajz hatáséi rézkarc. A saválló réteggel bevont rézlemezre nem tű, hanem egy fogazott acélgörgő viszi fel a rajzot. A rézkarc készítésének másik eljárása a lágyalap (verni mou), ennél a technikánál a rézlemezt saválló réteggel vonják