Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)
Horler Miklós: Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872-1922)
természetesebb, mint hogy a történelmi stílusokban megszerzett jártasságukat a meglévő épületek helyreállításában is hasznosítsák az elmélet és a megrendelő szolgálatában. Ezzel eljutottunk a fonal másik végéhez: a korszak társadalmának világnézetéhez, történelemszemléletéhez, nemzettudatához és a közelgő millennium politikai reprezentációs igényeihez, amelyek a helyreállítások előbbiekben vázolt megrendelői és finanszírozói hátterével összevetve meghatározó jelentőségűek. A kor felsorolt műemlékhelyreállításainak elemzése, az egyes építészek egyéniségéből következő egyéni vonások, módszerbeli különbségek akárcsak vázlatos áttekintése is túlmenne e tanulmány keretein. A századforduló körül a műemlékvédelmet meghatározó intézményi háttér személyi összetételében végbemenő generáció váltás folyamata maga is új irányba tereli az ügy fejlődését, ami összefügg a század első évtizedeiben bekövetkező társadalmi-történelmi megrázkódtatásokkal, és további két évtized leforgása alatt egy éij korszak kezdetéhez vezet. Forster Gyula halálakor nekrológjában Kertész K. Róbert azt írta, hogy „Öt évtizeden át volt tényező a magyar művészeti kultúra történetében és az ő irányítása mellett a bizottsági munka tetőpontját a jelen évszázadnak első évtizedében érte el." 97 Ha most a századfordulóról vissza és előre tekintve mérlegre tesszük ezt a megállapítást, és a mögötte rejlő tényezőket keresséik, mindenekelőtt el kell ismernünk, hogy valé)ban egy meghatározó egyéniség befolyásolta és irányította a századforduló előtti és utáni évtizedekben a magyar műemlékvédelem alakulását. Ami erre képessé tette, az sokrétű adottságaiban rejlik. Forster Gyula képes volt az európai kultétrában végbemenő változásokat felismerni és követni, az ország politikai-társadalmi fejlődésének alakulásához alkalmazkodni, annak lehetőségeit a műemlékvédelem éigye érdekében reálpolitikai érzékkel kihasználni, a felnövő fiatal generációi modern gondolkodáséi tagjaitól szemléletében nem leszakadni, hanem vezető egyéniségként megmaradni és velük együttműködni, megszerzett társadalmi pozícióit fiatalos lendülettel felhasználni arra, hogy egy elavult és alkalmatlan szervezeti és jogi struktéirából személyes tekintélyével és befolyásával té)bbet tudjon kihozni, mint amire az valójában alkalmazható volt. Amikor 1906-ban elnökké kinevezték, már mögötte volt az a két évtized, amelyben megalapozta azokat az eredményeket, amelyek már a millennium évétől kezdve és a század elején mindinkább érzékelhetők voltak. Már helyettes elnökként felismerte, hogy az eredményes működés legfontosabb feltételei elsősorban az értékek számbavétele és alapos ismerete, továbbá, hogy a szűkös költségvetés hivatalos kereteivel nem sokat lehet kezdeni, végül, hogy különös tekintettel a törvény alkalmazásának korlátaira, széleskörű kedvező társadalmi hátteret kell kialakítani, hogy ahol a törvény kényszere nem alkalmazható „a műemlékek iránt való kegyeletet s a fenntartásuk iránt való érdeket a tulajdonosokban felébresztve legalább azt elérni, hogy a tulajdonosok a birtokukban levő műemlékeket tőlük telhetőleg oltalmukba vegyék..." 98 Az a nem egészen két évtized, amely a századfordulótól, illetve Forster és Éber, az éij elnök és előadó 1906-ban történt egyidejíí hivatalba lépésétől a Műemlékek Országos Bizottsága 1919-ben történt feloszlatásáig eltelt, valóban egy új korszak lendületes ígérete volt. A munka az értékek számbavételével és a tudományos, szellemi alapok megújításával kezdődött. Az előbbit a Gerecze-féle jegyzékek elkészíttetése és közreadása, a másikat az új, magas színvonalú publikáciéík szolgálták.
