Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)

Horler Miklós: Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872-1922)

budapesti Belvárosi plébániatemplomon dolgozik, 1902-ben ő is távozik az élők sorábéd. Schulek a millenniumra szintén befejezi a budavári Nagyboldogasszonytemplom munkáit, emellett az ákosi templom helyreállítását folytatja 1902-ig áthúzódóan, kicseréli a pozsonyi ferences templom toronysisakját, majd 1898-99ben irányítja Gyalus László munkáját ugyancsak Pozsonyban a klarisszák templomának toronyhelyreállításánál, valamint ajaki apátsági templom restaurálásánál 1896-1904 között, végül a templomok mellett világi feladatként 1892-94-ben a lőcsei városházát állítja helyre. A századforduló után már újabb helyreállításokat nem végez, 1902-től Steindl utóda lesz a Műegyetem középkori építészeti tanszékén, de még 1919-ig a Műemlékek Országos Bizottságának másodállásban előadó építésze marad. Az utánuk következő generáció tagjai közül a millennium évétől egyre többet foglalkoztatott építész, az addig Steindl munkatársaként dolgozott, majd 1894-ben a bizottság másodépítészévé kinevezett Sztehló Ottó (1851-1923), aki Steindl lemondása után befejezi a kassai székesegyház déli tornyának helyreállítását. Ezután rábízzák 1896-ban a csütörtökhelyi kápolna, a keszthelyi ferences templom, az egri minaret, a késmárki evangélikus fatemplom restaurálását, valamint a zólyomi váron végzendő munkákat. Ugyancsak Steindl munkatársa volt Tandor Ottó (1852-1913), aki a Parlament munkáinak építésvezetőjeként, majd befejezőjeként működött. 1895-ben műegyetemi tanár lesz, ezután bízzák meg az ócsai templom restaurálásával, melynek 1896 és 1900 között a szentélyei készülnek el Steindl szellemében. Ugyancsak a millennium évében jelenik meg restaurátorként Czigler Győző (1850-1905), Sztehló és Tandor kortársa, Bécsben Theophil Hansen tanítványa, később műegyetemi tanár, aki 1896-98-ban a kisbényi templomot restaurálja. Ajaki templom helyreállításánál tűnik fel a fiatalabb generáció közül Gyalus László (1865-1941), aki Schulek Frigyes, mint „vezérépítész." irányítása mellett végzi a tervezési munkákat. Ugyanő végzi a pozsonyi klarisszák templomának munkáit, szintén Schulek irányításával, 1898-99-ben. Az egyetlen építész, aki ebben a korszakban már a jövő század előhírnökeként lép fel: Möller István (1860-1934), aki Vajdahunyadon, Khuen Antal mellett kezdte pályafutását, majd 1889-ben a zsámbéki templomrom konzerválásával alapozta meg hírnevét, mint az új szellemű, modern műemlékrestaurálás irányzatának hazai elindítója. A korszak műemlékhelyreállítási elveinek gyökereiről az előzőkben már volt szé). A század utolsó évtizedeiben kibontakozó historizáló, purista szellemű helyreállítások nem hazai sajátosságok, hanem beilleszkednek a kor európai tendenciáiba. A gé)tikát nem csak Magyarországon választották a nemzeti múlt fénykorának kifejezőjévé és egy-egy gótikus katedrálist kiemelni a többi műemlék közül nemzeti szimbólumként megszépítő újjáépítéssel felmagasztosítani a kédni dóm, a párizsi Notre Dame, vagy a prágai Szent Vid-katedrális esetében sem vonakodtak. A budavári Nagyboldogasszony-templom, a kassai vagy a pécsi székesegyház épp ilyen joggal válhattak nemzeti szimbólummá, a többi műemlék ké)zül kiemelkedve. Amiben különböznek az említett példák a mieinktől, az annyi, hogy Kédnben és Prágában befejeztek egy a középkor óta félbemaradt építkezést, Párizsban pedig „megtisztították" a templomot a későbbi évszázadok nyomaitól, de egyiket sem bontották le és építették újjá egy elméletileg helyesebbnek tartott vagy gazdagabb változatban. Ahogy Henszlmann lelkesedéssel megfogalmazta a pécsi székes-