Haris Andrea szerk.: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 7. Országos Műemlékvédelmi Hivatal,)

Fügedi Erik: A koldulórendek elterjedése Európában és Magyarországon

A koldulórendek elterjedése Európában és Magyarországon FÜGEDI ERIK A történész, aki a koldulórendek elterjedését kívánja bemutatni, aligha választhat mottóul és kiindulópontul mást, mint két művészeti alkotást. Elsőnek egy, az assisi templomban látható Giottotól származó képet, amelyet olvasói jól ismernek. A képen az összedőlni készülő lateráni bazilika látható, s egy vézna szent, aki nekiveti magát az épületnek és ezzel megmenti az összeomlástól. A kép annak a ferences hagyománynak művészi ábrázolása, amely már Szent Ferenc legkorábbi legendájában olvasható. A pápa álmáról van szó, amelynek hatására III. Ince úgy döntött, hogy fogadja azt a tizenkét ápolatlan, rongyos koldust, akik napok óta erre vártak. A fogadáson - és itt már nem a középkori falképet idézném fel, hanem Zefirelli filmjét - a pápa szóbeli engedélyt adott a kis csoportnak, a prédikálásra. Az esemény 1210-ben játszódott le, a koldulórendek létrejöttének korszakában. Négy évvel korábban, 1206-ban, egy Domonkos nevű spanyol ágostonos kanonok fogott hozzá a dominikánus rend megalapításához. A magyar Báncsa nembeli István esztergomi érsek, aki 1252-ben kapta meg a bíborosi kalapot, 1256-ban itáliai remetecsoportokból szervezte meg az ágostonos remeték rendjét. A Közel-Keletről kiszoruló, és Európába menekülő Carmel-hegyi remetékből egy angol, Simon Stock, 1247 után alakította meg a karmeliták rendjét. Nem csoda, hogy 1274-ben a II. lyoni zsinat megtiltotta újabb koldulórend alapítását, így szorultak ki közülük a magyar pálosok, akik szintén koldulórenddé szerettek volna válni, s akiket működésük és szervezetük ellentmondása miatt nevezett G. Elm professzor „elfuserált koldulórend"-nek. A koldulórendeket igen gyors terjedés jellemzi, a legnagyobb ütemet a ferencesek és domonkosok érték el. Nem sokkal a két rendalapító halála után, 1230-ban már 17 ferences és 11 dominikánus provincia hálózta be az akkor ismert keresztény világot, a 14. század elejére pedig 2000 rendház található ezen a területen (1400 ferences és 600 domonkos). Bármennyire szeretném és bármennyire tudom, hogy a ma embere számára az ilyen folyamatok ismertetésére a statisztika a legprecízebb és legérthetőbb módszer, ezek a számok mégsem tekinthetők annak. A történeti adatok hiányosak, nyilvánvaló, hogy a 2000 rendház között voltak kicsik és nagyok, azt kellene tehát tudnunk, mennyi volt a rendtagok száma, milyen volt státusbeli (áldozópap és fráter) megoszlásuk ahhoz, hogy összehasonlítható adatok birtokába jussunk. így nagyon megközelítő az az összehasonlítás, hogy korábban a ciszterek, egy évszázad alatt, csak 700 monostort építettek fel, pedig igen jól megalapozott szervezettel bírtak.