Haris Andrea szerk.: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 7. Országos Műemlékvédelmi Hivatal,)

Bartos György: Megjegyzések a soproni ferences templom és kolostor építéstörténetéhez

gítségét, Askercz Évának, Gabrieli Gabriellának és Nemes Andrásnak az általuk feldolgozott Stornó-anyagban való kalauzolást, és hogy első kritikusaim ők oltak; Dávid Ferencnek és Tóth Sándornak pedig baráti tanácsaikat. 2. Az 1948-50-es kutatások eredményeit összefoglalja Csemegi, József: Mikor épült a soproni volt fe­rences kolostor káptalanterme? SSz XVII (1963) 97-115 3. Kutatási jelentés a soproni bencés templom homlokzati kutatásairól 1972-75. Kézirat, OMvH Tervtár 14141. 4. MMT II. Sopron és környéke műemlékei, (szerk. Dercsényi Dezső) Bp., 1953. 202-223. 5. Főként az első periódusra vonatkozók ezek, mint Csemegi József: A budavári főtemplom középkori építéstörténete. Bp., 1955. 84-90; Entz Géza: A gyulafehérvári székesegyház. Bp., 1958. 92-102; Marosi, Ernő: Die Anfänge der Gotik in Ungarn. Bp., 1984. 180. 6. pl. A magyarországi művészet története. I-II. (Főszerk. Fülep Lajos. Szerk. Dercsényi Dezső- Zá­dor Anna) Bp., 1970. I. 116, 129-131, 152. (Gerevich László) 7. M. művészet 1300-1470. I. Mivel az a periódus kívül esik a kötet időhatárain, a 331. oldal meg­állapításai mellett figyelembe vettem. A művészet története Magyarországon. Bp., 1983. (szerk. Aradi Nóra) 55-56. oldalakon írtakat is. 8. M. művészet 1300-1470. I. 313, 333. 9. M. művészet 1300-1470. I. 419, 514-516. 10. M. művészet 1300-1470. I. 677. 1 1. Dávid Ferenc kutatási jelentésében említi ezt a meszelést, és a hajó kialakítása és a mai boltozat elkészülte közötti hosszabb időszak bizonyítékának tekinti. Viszont megvizsgálva ezt a meszelést, megállapítható, hogy az csak a déli és keleti hajófalakra terjed ki, hiányzik a toronyépítéskor le­bontott északi falról és a későbbi átalakításokról árulkodó nyugati oromfal belső feléről is. Szá­momra ez a megfigyelés és egy korábbi hajóboltozat nyomainak teljes hiánya elegendő érvnek tűnik a toronyépítés érdekében feláldozott I. periódusú hajóboltozatról és a későbbi újrabolto­zásról szóló elmélet elvetéséhez. 12. Csemegi i. m. (1963) 106, 108. 13. Az északi hajófal átalakításairól Dávid Ferenc jelentése, valamint SedlmayrJános szóbeli közlése, aki a nyugati karzat mérműveit formai alapon inkább 1400 körűire datálná, sem mint 1450 körűire. 14. M. művészet 1300-1470. I. 419, 516-517. megállapításait a pozsonyi ferences templommal kap­csolatban a sopronira is érvényesnek tartom. 15. Dávid Ferenc jelentése. Ehhez analógia lehet a Szt. György kápolna lebontott tornya. Vö. Sedl­mayr János - H. Sallay Marianne: A soproni Szent György-templom. Bp., 1964. 4. 16. pl. Pozsony, ferences templom eredeti toronysüvege. M. művészet 1300-1470. II. 939-940. kép Bécs, Maria am Gestade: Orgonakarzat, torony; Sopron, Szent György-kápolna: a szentély ülőfül­kéinek „parapett"Jén. 17. M. művészet 1300-1470. I. 677. 18. 1. 17-es jegyzet 19. MMT II. 204. 20. Házi Jenő: A soproni ferences templom jótevője. SSz XV (1961) 308-316. 21. MMT II. 202; Csemegi i. m. (1963) 108; M. művészet 1300-1470. I. 514-516. 22. MMT II. 202. közli ennek 18. századi leírását. 23. A címer azonosításához 1. Tompos Ernő: Soproniak középkori pecsétéi. SSz XXVII (1973) 289­306. II. t. 30. sz. 24. Az adatokat MMT II. 202-204. közli. 25. Házi i. m. (1961); Mollay Károly: A három középkori városháza. SSz XXXI (1977) 237. a továb­biakban a Gaissel családra vonatkozó adatokat Házi Jenő nyomán közlöm. 26. Balogh Jolán: A soproni Szent György templom középkori szobrai. SSz XVIII (1964) 205-208; Há­zi Jenő: Turnhofer Tamás ősei. SSz XVII (1963) 264. 27. Házi Jenő: Sopron középkori egyháztörténete. Sopron, 1939. 173; idézi Major Jenő: A városalap­rajz, mint a korai magyar városépítéstörténet forrása. Építés és Közlekedéstudományi Közlemé­nyek IX (1965) 161. 28. MMT II. 202-204. 29. Engel Pál hívta fel figyelmemet tévedésemre, amikor az eddigi irodalom nyomán a forrásokban szereplő Miklós érseket Vásári Miklóssal azonosítottam, valójában utódjáról, Készei Miklós esz­tergomi érsekről (1358-1366) van szó. 30. Házi Jenő: Sopron szabad királyi várostörténete. Oklevéltár l/L Sopron, 1921. 68. 31. Uo. 78. 32. Uo. még 51, 90, 105, 107, 115, 125-126, 151, 166, 243, 251. 33. Szentpéteri Imre - Borsa Iván: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. II/4. Bp., 1987. 3175, 3818.

Next

/
Oldalképek
Tartalom