Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)

Finta József: Franciaországi vázlatok

Franciaországi vázlatok FINTA JÓZSEF Gerő Lászlónak ajánlom - Aki tudósságában mindenkor EMBER, emberségében pedig tudós tudott maradni. E tulajdonságának egyszerű, egyszavas neve van: bölcsesség. „Homlokukat ott a házak messzebb merik tolni égnek, ott sok ódon palotái állnak ősi dicsőségnek. Ott sok új házon nem álmodt új vonal, szeszélyes hajlás, ott perelnek, rakva kőből, új öröm és régi vallás. Ott az ó királyok vára nyitva minden közseregnek, benne sok kincs: drága míve régi híres mestereknek; ott a gót regényes egyház csonka csúcsa, gazdag hornya, igazán regébe illik ott a híres Eiffel-tonna'' (Babits Mihály: Paris. Fantázia) Első párizsi ütemből alig maradt valami emlékem; ún. „szolgálati"-út volt, 1981ben s összesen három napig tartott. Hármasban - két tervező-társammal együtt - bosszankodtunk azon, hogy a nem túl kellemes tárgyú és hangulatú tárgyalások úgy nyúltak - dagadtak, mint a tészta, s mindössze egy - nem is egész - rövidke szabadnapunk maradt, amelyet együtt tölthettünk a Várossal. Szinte csak az, a számomra tragikomikus fizikai állapot hagyott bennem maradandó nyomot, hogy iszonyatosan szorított a cipőm az egésznapi gyaloglás után és az. éjszakai Párizsba már nem vitt el a lábam. No és a repülőút - igen, a valószínűtlenül túlszínezett, kissé viharos-szeles ég a lemenő nap fényeivel, az aranyos - vörös s néhol ijesztően sötét felhők, meg a Város, ez az általam ezideig még sohasem látott méretű Test, amely alattunk úgy terült szét, hog)' szélei átfolytak a horizont végtelen keretén. Már akkor is reméltem s hittem, hog)' egyszer, rövidesen hosszabb s közelebbi ismertséget köthetek majd ezzel az előttem akkor alig-alig megnyíló világgal. Második, 83 júliusában bekövetkező barátkozási kísérletemből is csupán 12 nap lett, - az egy-egy napos amiens-i, reimsi, roueni látogatásokkal együtt rövidke két hét - ennyire futotta erőnkből, szabadságunkból s főként turistapénzünből. Am ez a Párizs méreteihez, látvány-kínálatához mérten nevetségesen kevéske idő is elengendőnek tűnt arra, hog)' úgy érezzem, napi életének részévé váltam; színei, zajai, mocskai, közelítő és taszító indulatai körülfogtak, magukba szívtak, feltárulkoztak előttem. Ma már tudom, igencsak csalóka látszatfeltárulkozás volt ez, mert néhány napos otthoni munka, a nyaralás alatt felgyülemlett hazai gondok, a földhöz ragadójelen és jövendő kérdőjelei messzi kontúrtalan ködökké mosták a megélt, meglátott és lerajzolt emlékeket. Talán csak ez az utóbb említett rajzolási