Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)

Feld István – Szekér György: A sárospataki Vörös-torony építéstörténetének vázlata

rában párját ritkító építmény", ez a „remek épület, úgy, ahogy ma előttünk van, egészen Perényi Péter alkotása."'

1 1949-ben indult meg a Vörös-torony modern műemléki helyreállítása Gerő László vezetésével, aki - szerzőtársával, Dercsényi Dezsővel együtt - ezután számos, monografikus igényű munkában foglalkozott Sárospatak legjelentősebb műemlékével. A hazai tudományos várkutatás megalapítója épp ekkor dolgozta ki nagyhatású elméletét a magyarországi várépítészet fejlődéséről, s ebből logikusan következett, hogy a torony értékelésében visszatért Divald ismertetett álláspontjához. Véleménye szerint ugyanis az építmény általa - csupán analógiák alapján rajzban is rekonstruált, fafödémekkel tagolt, 3-4 emeletes „korai" formája tipológiailag jól beilleszthető a magyar várépítés tatárjárás utáni korszakába. A két jeles szerző a megfigyelhető műformák alapján számos - 15. század végi, 1534 utáni illetve 17. századi - átalakítás meghatározását is megkísérelte, s újabb javaslatokat is