Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)

Póczy Klára: Az aquincumi katonai amfiteátrum műemléki helyreállítása Óbuda városrendezési tervének forrásaként

ban szinte nyílegyenesen halad az ősi aquaductus nyomvonalán, egészen az északi kőszínházig, közben érintve az aquincumi emlékeket. Az útvonalat gyepsávok tagolják. Az ősi sarcophagok és egyéb kőemlékek vonzó elhelyezése hangsúlyozná az útvonal történelmi jellegét és méltó helyen, „Passeggiata Archeologica" jellegűen, élő múzeumként idéznék a város ősi, kétezeréves múltját. Az elgondolás súlypontja a katonaváros amphitheatruma. Ez a hatalmas műemlék 13.000 néző befogadására volt alkalmas. Falainak lenyűgöző nagysága, történelmi mondanivalójának ereje szinte megparancsolja, hogy kiemeljük s az érdeklődés gyújtópontjává fejlesszük...A teret határoló épületek egységes, kötött homlokzatsora ugyanezt a célt szolgálja. E homlokzatok kiképzését s minden más térrészletet ezzel a műemlékkel kell egybehangolni, hogy mondanivalóját emeljük, klasszicitását visszatükröztessük. A Bécsi út felől egy lapidarium, mint nyílt peristyl-csarnok illeszkedik a tengelybe; ez kívülről a klasszikus területre való bejáratot jelenti, belülről pedig a tér könnyed lezárását szolgálja. Az amphiheatrum elé a tervezők Pannónia Inferior kőből kirakott térképét helyezték el, két odlalt pedig pannóniai vonatkozások ábárázolásait és egyes történelmi szimbólumokat sorakoztatnak. A tér északi záró oldalát egy emelettel magasabb középületek alkotják. A Via Antiqua innen az átívelt kapuzatból indul tovább. A tervezők alktotása, a Via Antiqua, Budapestnek az ókorig visszanyúló történelmi jellegét emelné ki, egy hiányzó színt péítolna, múltunk öntudatát hozná vissza és szinte élő múzeumával nagyvonalú érdekességet adna kőbeírott várostörténetünknek."

1 1 Az Olgyay-fivérek é)budai Via Antiqua című városrendezési terve kivitelezésre soha sem került a második világháború miatt. Ugyanezen okból az Árpád-híd építését sem folytatták, a két sávosra tervezett híd csak fele szélességben készült el, és 1944 karácsonyán ezt is felrobbantották. Az 1950-es években - a főváros súlyos anyagi gondjai ellenére sem tűrt további halasztást az óbudai városrekonstrukció az elavult lakóházak, az elégtelen közművek és a korszerűtlen közlekedési hálózat miatt. Tetézte a feladat nehézségét, hogy „...a főváros legelhanyagoltabb és legértékesebb területei közé tartozik Óbuda, ahol lakások tízezreit és kiszolgáló létesítményeket közművesített területen lehet elhelyezni. Az. is köztudott volt, hogy e zömében földszintes, inkább mezőváros jellegű területek alatt fekszik a római provincia, Pannónia fővárosa, Aquincum. Sőt ez a rész még a középkorban is egy ideig a magyar királyság székhelye, fényes épületeivel a török hódoltságig egyházi és szellemi központ volt. Már a rendezési terv készítése során számoltak ezzel, s a múzeum szondázó ásatásokat is végzett a legfontosabbnak vélt helyeken. Elmaradt azonban a terület módszeres feltárása s így az építkezések megkezdésekor tűntek elő a római és a középkori maradványok...A közvélemény nyomása oly nagy volt, hogy a Budapesti Történeti Múzeum minden régészeti kapacitását ide koncentrálta, és a kijelölt építési területeken számos római és középkori emléket sikerült feltárnia és részben a tudomány számára megmenteni, részben be is mutatni. Az 1970-es évek elejétől mintegy 12 éven át éjjel-nappal folyé> régészeti feltárásokkal valóban sok mindent meg lehetett menteni a tudomány számára, Óbuda római és középkori városszerkezete azonban örökre áldozatul esett az új lakótelef) beépítési „rendszerének", ami a történelmi hagyományokat figyelmen kívül hagyta. A végtelenül sorolható fájó pontok, kirívó rossz példák helyett nézzük meg a konkrét eredményeket is: sikerült helyreállítani több lényeges elemét a római kori castrumnak, - még, ha csak alapfalban is - ami jelzésszerűen utal a történelmi városmagra. S, ha most délről-északra haladva követjük ezeket a felszínen elszórtan