Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)
Kubinyi András: Egy üzletelő és diplomata várúr Mohács előtt: Ákosházi Sárkány Ambrus
ló Buzádszigete birtokára, és támadták meg rokonát és familiárisát, Ebergényi Domokost, aki Sárkány ottani kúriájába menekült. 14 Ez a kémia nyilván azonos a későbbi castellummal, amelvet az ottani vár helyére építettek, és később Sárkányszigetnek neveztek. Ezt Vándor László kutatta régészetileg. 15 Elképzelhető, de nem teljesen valószínű, hogv ez a László azonos lenne a volt királyi familiárissal. Ezzel szemben az biztosnak látszik, hogy ez utc>bbi volt a század második felében szereplő Bertalan és Benedek testvérek apja. 16 Mint láttuk, 1424-ben még csak János nevű fia élt Lászlónak. Bertalan azonban 1458-ban már lékai várnagy azaz az ugyancsak Zala megyei nagyúr Kanizsaiak familiárisa 17 , tehát felnőtt férfi, aki feltehetően az 1420-as-30-as évek fordulóján született. Bertalan és testvére Benedek apjuk nyomdokába lépve ugyancsak az udvari nemességbe jutottak. 1464-ben Mátyás király udvari familiárisai, és azok is maradnak közel egy évtizedig. 18 Elsősorban katonák lehettek, mert a király kiemelte 1464-ben a csehekkel és a törökökkel szembeni szolgálataikat. Bertalan feleségét 1464-ben említik először, azonban már 1462-ben neje lehetett, ugyanis együtt hatalmaskodtak akkor állítólag felesége rokonai Berki és Érd nevű birtokain. 19 Bertalan ugyanis Keszi Benedek országbírói ítélőmester Borbála nevű leányát vette el feleségül. A Hont megyei birtokos ítélőmester 1454-ben vette meg a Pest megyei Berki és Érd birtokok felét 2000 forintért, családját ettől kezdve többnyire Berkinek nevezték. Az após 1461-ben szerepel utoljára élőként, és Budán is háztulajdonos volt. 20 Két fiút - Lászlót és Imrét -, valamint három leányt hagyott maga után. 21 Nem bizonyítható, de erősen valószínűsíthető, hogy a budai városi tanácsban helyet foglaló Berkiek az egykori ítélőmester rokonai voltak. 22 Ez megmagyarázná Sárkány Bertalan és Keszi (Berki) Borbála fiának, a későbbi országbíró Ambrusnak erős polgári kötődését. Ambrus különben először 1500 júniusában fordul elő tudomásunk szerint oklevélben, amikor felvállalván anyja Borbála, és testvérei János, Ferenc, és a már asszonynak mondott Dorottya terhét, kiegyezik nagybátyjával, Berki Imrével, néhai nagyapja, Keszi Benedek és nagybátyja Berki László örökségéről. 23 A Sárkányok Érd és Berki környékén ugyanis a Keszi-örökség révén voltak birtokosok. Sárkány Bertalan különben még élt 1500-ban. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy Bertalan és Benedek feladták volna zalai kapcsolataikat. Szereznek szülőföldjükön is birtokokat 24 , hatalmaskodnak, ill. pereskednek 25 , Bertalan pedig 1474-ben Zala megye választott adószedője volt. 26 Ennek ellenére megkezdik érdi kiiriájuk körül egy birtoktest kialakítását, amit különösen Ambrus szorgalmaz, aki ennek érdekében még Zala megyei birtokjogokat is átenged. Végül 12 birtokon, ill. pusztán voltak itt részbirtokaik. 27 A család másik ága - amely tartotta kapcsolatait velük — változatlanul Zalában működött. 1483-ban a király a Zala megyei Buzaszigete (helyesen: Buzádszigete) kastélyt felsorolt Zala és Vas megyei tartozékaival elkobozta Buzaszigeti Sárkány Jánostól és fiaitól, Miklós, László, András és Ferenctől, mert a császárhoz csatlakozva hűtlenségbe estek. A birtokokat Bánfi Miklós és Batthyány Boldizsár kapta. 28 Nem valószínű, hogy János azonos lenne Bertalanék hasonló nevű bátyjával, hiszen akkor felvették volna a nekik birtokot adományozó oklevelekbe. Feltehetően unokatestvérük lehetett. Ugyanebben az évben Sárkányházi Sárkány Péter zalai birtokosról is hallunk. 29 Az elkobzás ellenére Buzá(d) szigete később is a Sárkányoké. A Buzádszigeti Sárkány-ág különben gyilkosságokba is keveredett. Az ugyancsak Zala megyei birtokos Hásságyi István Ítélőmester vitézlő Sárkány Lászlóhoz 1484-ben írt levelében olvassuk, hogy Sárkány azt állította, miszerint tisztázni tudja magát Hásságyi atyafia megölése miatt. 30 A végén az ítélőmestert Sárkány Lászlói testvére, András ölte meg, a király pedig ezért nem indított eljárást László és