Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)

Leonardo Villena: A várak születése, fénykoruk és hanyatlásuk Spanyolországban

6. kép A 15. század során újjáépült Alin ansa vára Andalúzia a leginkább eliszlámosodott vidék, a legrégibb várak némelyike is itt található és itt alakul ki az „Alcazaba". Ez egyfajta fellegvár, amely védelmezi és ugyanakkor ellenőrzése alatt tartja a várost. Az arab hatás megnyilvánul az „al-cala" és az „izn"- elemet tartalmazó helységnevekben. A „reconquista" utáni betelepedés következményeként megtalálhatók itt a kasztília hatást tükröző várak jelentős példái is. Mindezek ellenére a vársűrűség csekély. Azonban a nagyobb számban megtalálható tornyok és különösen a partmenti őrtornyok építészeti struktúrája figyelemre méltó. A legkisebb vársűrűség a félsziget középső részén (León, Kasztília és Extremadura), a nagy központi mezetán és az azt körülvevő, a partoktól távoleső területeken figyelhető meg, annak ellenére, hogy a legjelentősebb várak itt találhatók és hogy e központi vidéket az arabok „Castilla"-nak (Kasztília), vagyis a várak földjének nevezték el. A várak a „reconquista" egymást követő szakaszaival összhangban épültek meg, a Duero, a Tajo partján, a Granadái Királyság és Portugália határain. Számos „erődítmény"-jelentésű helységnév találhatű errefelé (castro, al-cala, borja- vagy bürg-, castril). Itt terjedt el - főleg a 15. században - az a divat, hogy régi katonai várakat nemesi kastélyokká alakítottak át. Az egykori határok mentén