Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)

Juan Cabello – Simon Zoltán: A Kékediek és kastélyuk

hogy az északi szárny eredetileg különálló, a déli szárnyak felépítését megelőző egységes épület volt.

4 E megállapítás azonban csupán a pillanatnyilag hozzáférhető írásos adatokra támaszkodva született meg - nélkülözve egy részleteiben is alapos régészeti kutatás eredményeit. A régészeti kutatás egyik jelentős eredményeként könyvelhettük el, hogy sikerült rekonstruálnunk témánk szempontjából oly fontos északi szárny - a későbbi átépítések során elpusztult - reneszánsz homlokzati nyílásrendszerét, a csupán foltokban ránkmaradt vakolatkiképzését, az ablakok formáját és méreteit, továbbá az azokat keretező díszítéseket is. Ennek, az egykoron különálló épületnek sorsát 1627-ig követjük, amikor is az építtető Kékedi család utolsó férfi tagjai megosztoztak az addig egy kézben lévő kastélyon.

0 Az osztozkodás következményeként pedig megkezdődött a kastély dél felé való bővítése, amelynek végeredményeként alig 200 év alatt kialakult a ma is látható árkádos folyosóval tagolt, zárt udvaros, sarkain olaszbástyákkal, valamint kerek tornyokkal „erődített", északi és déli homlokzatait romantikus oromzattal, illetve magasan kiemelt nyitott ívekkel áttört teraszos beépítéssel díszített emeletes együttes. A 19. század második felére kialakult, a kutatás megkezdésekor látható külső nyílásrendszer, mint ahogy lezárult a belső terek felosztása, továbbá az olyan ajtók nyitása, amelyekkel a sokáig különálló épületekként funkcionáló északi és déli szárnyak közötti közlekedést voltak hivatottak megoldani. Ez utóbbi annál is inkább fontos volt, mivel a kastélyegyüttes belső közlekedésrendszerét a 18. század közepe táján alapvetően meghatározta az északi homlokzat tengelyében állított timpanonos kapuzat. Az. elmondottak alapján is indokoltnak tartjuk, hogy a továbbiakban a kastély, vagy csupán az egyszerű épület kifejezést, mindig és kizárólag a korábban épült északi szárnyra vonatkoztatjuk. A régészeti kutatás során alkalmazott módszerünkből fakadóan vizsgálódásaink két párhuzamos (ásatás és falkutatás), egymással szoros összefüggésben állé) és egymást kiegészítő szálon futottak. Kutatóárkainkkal és szelvényeinkkel nem csak a kastély közvetlen környezetéről, de az ún. alépítmény (pince) területéről is igyekeztünk minél több információhoz jutni. (3. kép) Ugyanakkor a felmenő falaknak régészeti módszerekkel való megkutatásával - kiegészülve az ásatás következtetéseivel - olyan építéstörténet felvázolására vállalkozhattunk, amely a kastély komplex vizsgálatának eredményeire támaszkodhatott. A Kékedi család története 1627. január 29-én Kékedi Balázs, Kékedi Zsigmond és Kékedi János az atyjukról maradt javakat, köztük a kékedi „nemes udvarházat" felosztották egymás között. A fenti adat egyértelművé teszi, hogy a kékedi kastély eredeti tulajdonosait a Kékedi család tagjai között kereshetjük. Amint azt már a fentiekben is jeleztük, a kékedi, újabban Melczer-kastélynak nevezett objektumra már jé> néhány évvel ezelőtt felfigyelt a magyarországi művészettörténeti irodalom. 1954-ben H. Takács Marianna nagyobb lélegzetű tanulmányt szentelt a témának, s ekkor a kastélyra vonatkozó történeti - levéltári adatok jórészét is áttekintette.

6 A műemléki kutatás mellett, részben újra átvizsgáltuk a kastélyról, illetve az azt birtokló családokról fennmaradt történeti adatokat. A Kékedi család eredete a múlt ködébe vész. Őseik nem tartoztak egyetlen nagyúri nemzetséghez sem, nem töltöttek be országos méltóságokat. A családnak a középkorban élt, s az ismeretlenség homályából csak ritkán előbukkanó tagjai Abaiij megye középnemességéhez tartozóknak tűnnek. A 16. századra már több ágra szakadt család jobbára Alsókékedi és Felsőkékedi névvel megkülönböztetett tagjait a legtöbb esetben csupán laza rokoni szálak kapcsolták össze.