Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)
Feld István – Szekér György: A sárospataki Vörös-torony építéstörténetének vázlata
világosbarna habarcs lehetővé tette számunkra, hogy a számtalan későbbi helyváltoztatásuk dacára megállapíthassuk: ebben az időben kerültek ide a teremnek ma is legfőbb díszeit képező kőfaragványok. így a két nyugati ágyúlőrést eltakaró nyíláskeret (5., 9. kép), az északi fal kijáróját takaró címerdíszes kapuzat, az új feljáró ferdén törő falában elhelyezett fülkeret s végül a feljárt) ajtaja (5., 11. kép). Mivel a torony egészére kiterjedő falkutatásunk megállapíthatta, hogy ezek a kivétel nélkül Perényi-kori keretezések - az. utóbbit leszámítva - eredetileg nem a toronyba készültek, igen jelentős palotaépítkezésekkel kell számolnunk még Patakon a 16. század első felében. A múlt, az elődök tiszteletének, sőt a műemlékvédelem egy korai formájának igen érdekes esetével állunk tehát itt szemben. Az erdélyi fejedelem és a fejedelemasszony pataki rezidenciájuk egyik nagytermét a té)bb mint száz évvel korábban itt élt elődeik által készíttetett kőfaragványokkal díszítik! Ugyanakkor annak is tudatában kell lennünk, hogy a palotaszárnyakból kiemelt faragványokat bizonyára saját mestereik alkotásaival pótolhatták, de így végül is megőrizték számunkra a pataki késő reneszánsz épületszobrászat második-harmadik rétegének, ké)ztük bizonyára Wolgemuth és Laurentius mesterek műveinek egy részét. A nagyteremből a keleti traktusba vezető ajtó (5. kép) bizonyára eredetileg is a Vörös-toronyba került beépítésre - kutatásunk azonban kiderítette, hogy nem oda, ahol jelenleg található. Patak 17. századi fénykora azonban nem tartott sokáig s ennek megfelelően a Vöms-torony hamarosan ismét szerepet váltott, toronypalotából újra ágyiitorony lett. Lorántffy Zsuzsanna - az. egyik saroktorony kockakövébe bekarcolt, 1962-ben megfigyelt évszám szerint - 1656-ban hatalmas, sarkain kis fiatornyokkal díszített ágyviteraszt építtetett épületünkre. Ennek során nem csupán a II. emeleti nagyterem síkmennyezetét váltotta fel vaskos pillérekre támaszkodé) fiókos dongaboltozattal, amely néhol még a díszes kőkereteket is eltakarta, hanem a Il/a. emelet Ualakban körbefutó folyosóját és annak nyilasait is tömören elfalazták. A déli ablakcsoport előtt nagy áthidalóív készült, s a keleti traktus vékony falait is melléfalazásokkal, harántívekkel erősítették. A délkeleti „bokályos ház", azaz a fogadóterem csempeburkolatát azonban nem akarták eltakarni, ezért Lorántffy építőmestere egy éijabb, a teknőboltozat fölé feszített ívrendszerrel kísérelte meg kiváltani az ágyúterasz átlag 3 m vastagságú, hatalmas lőrésekkel áttört mellvédfalának nem jelentéktelen súlyát (5-15. kép). Mesterségbeli tudását dicséri, hogy ez majd egy fél évszázadra sikerült is neki. Amikor azonban 1702-ben lerombolták az egy 1685-ben készült metszetről ismert sátortetejét, a lezuhanó gerendák okozta újabb statikai terhelésnek már nem tudott ellenállni és így omlott le a torony délkeleti sarka. Pusztulásában természetesen az is szerepet játszhatott, hogy a déli fal keleti végén kapcsolé)dott egymáshoz a legkorábbi, 1534 körül emelt fal és az 1639. évi robbanás utáni javítás. 4 ' 1 Ezzel ért véget a pataki Vörös-torony építéstörténete, s hamarosan kutatásának és helyreállításának története kezdődött meg. Ezt azonban már végigkísértük tanulmányunk első részében. RÖVIDÍTÉSEK Détshy 1963 Détshy Mihály: Adatok Sárospatak fénykorának történetéhez.. In: Borsodi Szemle 1963. 3. sz. 55-65. Détshy 1966 Détshy Mihály: Hol állt a középkori sárospataki vár? A Herman Ottó Múzeum Evkönyve VI. (1966) 177-197. Détshy 1968 Détshy Mihály: A sárospataki vár pusztulása 1702-1703-ban. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve VII. (1968) 101-113.
