Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)
Feld István – Szekér György: A sárospataki Vörös-torony építéstörténetének vázlata
kedveltek. 22 Több emlék is ismert innen az 1530-as évekből. 23 Balogh Jolán többek között a torony reneszánsz díszítésének a hazai építkezésekre kifejtett irányító szerepéről értekezett, álláspontját azonban nem tudta példákkal kellőképpen alátámasztani - Deméte jóval későbbi kastélyának kicsiny ablakai legfeljebb Patak halvány visszfényének tekinthetők. 24 láthattuk tehát, hogy az ásatás eredményezte adatok után az újonnan feltárt írott források és a műrészletek elemzése ugyan számos kérdésben előrevitte a kutatást, de legalább ugyanennyi problémát megoldat] an id hagyott. Elkerülhetet9. kép A torony D-É-i irányú metszete (középvonalban)