Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)

Gerő László 85 éves / Glückwunsch zum 85. Geburtstag. Horler Miklós köszöntője

Ugyancsak a fővárosi szolgálat idejére esik a belvárosi plébániatemplom góti­kus szentélyének restaurálása 1948-ban. A Lux Kálmán által 1932-ben megkez­dett, és a háború által félbeszakított helyreállítás befejező munkája: a szentélybel­ső restaurálása, a Steindl-féle neogótikus állapot visszaszorításával és mértéktartó ízléssel, trecento hangulatot idéző kifestésével, új, modern formálású szárnyasol­tárával, melynek finom tábláit Molnár C. Pál festette, ismét a római iskola ihleté­séből született, ahol a restaurátor építész és a festőművész szerencsésen egymásra talált. 1949-ben a főváros újjáépítésével kapcsolatos építészeti feladatok ellátására önálló intézményt: Fővárosi Tervező Intézetet hoztak létre, amelynek keretében külön műemléki szakosztály is alakult, és Gerő Lászlót - az. akkor már tekintélyes műszaki tanácsost, egyetemi magántanárt és műszaki doktort, mint elismert mű­emlékvédelmi szakembert - ide helyezték át. Negyvenöt év távlatából megható most visszaemlékezni arra, hogy ekkor ismertem meg Ot, amikor magam is, mint kezdő építész ide kerültem, a háború utáni magyar műemlékvédelemnek ebbe az érdekes és sokszínű egyéniségekből összeállt szellemi műhelyébe. A FOTI-ből indult el aztán Gerő László egyre felfelé ívelő pályájának sokrétű kibontakozása, és itt kapta legnagyobb jelentőségű műemlék-restaurálási felada­tát: a budai királyi palota középkori részeinek helyreállítását. Ezzel egyidejűleg, és összefüggésben ugyancsak Őt bízták meg a budai Várnegyed egész történelmi együttesére kiterjedő első részletes rendezési terv elkészítésével, amelyet a Várne­gyed akkori műemléki felügyelőjével, a szintén a FOTI műemléki szakosztályának keretébe tartozó Meczner Lajossal közösen dolgoztak ki. Mindkét terv - a királyi palota és a budai Várnegyed rendezési terve - 1949­ben elkészült, és koncepciójában meghatározó maradt azok későbbi továbbfej­lesztésére is. Ez a két feladat egyben hatással volt tudományos munkásságára is, meghatároz­va annak két fő irányát: a várépítészet történetét és a történeti városok védelmé­nek kutatási, rendezési, fejlesztési és újjáépítési kérdéseit. Az 50-es évek elején, a műemlékvédelmi szervezet átszervezése kapcsán, a fővá­rosi szolgálatból az országos műemlékvédelem apparátusába került át, s ezzel szé­les távlatok nyíltak meg munkássága előtt. Mindenekelőtt megtartotta továbbra is a budai palota középkori részeinek tervezői irányítását, a KÖZTI Janáky-féle mű­termével együttműködve. Ezt a munkát az 1966. évi átadásig végigvezetve ennek a korszaknak legnagyobb szabású és nemzetközi érdeklődéssel kisért műemlék-res­taurálását valósította meg, amelynek eredménye történelmi jelentőségű a palota építéstörténetében, a műemlékvédelmi elvek és módszerek alakulásában, vala­mint a főváros városképében. A budai Vár természetszerűleg tágította ki érdeklődését az ország többi vára felé, és az 1950 és 1960 között többször változó műemlékvédelmi szervezet szolgá­latában a magyar várak, várromok restaurálási munkáit irányította, egyben fiatal építészeket vezetve be a műemlék-helyreállítás hivatásába. Eközben személyesen is példát mutatott egyebek közt az újmassai őskohó, a siklósi várkápolna és a sá­rospataki vöröstorony belsejének restaurálásával. De nem csak tervezőket nevelt, hanem O alakította azt a kezdetben kicsiny, de kiválé) képességű művezetőkből, szakmunkásokból álló kivitelező apparátust, amely később az egész országra kiterjedő szervezetté nőtt. Ennek a szinte családi­as gárdának minden tagjához személyes kapcsolatok fűzték, akik közül egyik-má­sik, mint egy Aspán, vagy Cseszelszky, szinte legendás alakká nőttek az utókor szá­mára, és akik sok mindent önállóan is meg tudtak oldani, vázlatok és művezetés alapján. Mindig is szeretett és nagyon tudott művezetni, és sokan tőle tanulták

Next

/
Oldalképek
Tartalom