Lővei Pál szerk.: Horler Miklós Hetvenedik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 4. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Mendele Ferenc: Csempeszkopács középkori temploma

Az 1758-as látogatás során a templomról részletesebb beszámoló született. Ez az írás nemcsak az épülettel, hanem annak falképeivel, festményeivel is foglalkozik. Rögzíti, hogy ,A templom szentélye kelet felé fordul, rongált zsindellyel fedett, falazata erős, különösképpen a boltozatos szentélyben. Egyéb helyeken festett deszkamennyezettel fedett, kórusmellvédje deszkázott, kórusa és szószéke falazott. Egyetlen kapuja déli oldalon van, faragott báránnyal díszített. A templom elejéhez falazott torony kapcsolódik, mely zsindellyel fedett és harangja 1649-ben készült." A templom festett képeit is részletesen leírták: ,A szentélyben a hit, a remény és a szeretet felirataival együtt allegorikus alakok láthatók, a déli falon Krisztus feltámadása, az északi falon pedig az ősszülők jelennek meg, tőbbsoros szöveg kíséretében." A karzat falazott mellvédjén, pontosabban annak íves záródású „tartólábán" látható évszám (1648) alapján a leírás szerzője úgy vélte, hogy a freskók akkor készültek, amikor a katolikus egyház visszakapta a templomot. „Egyetlen, fel nem szentelt oltára van, középütt Jézus, Mária és József képével, följebb Szent Mihály képe. Az oltáron fa tabernákulum és festett terítő van. A szentély északi oszlopán található a régi tabernákulum. A templomban kényelmes padok vannak." Az írás szerint ekkor a templom árokkal körülkerített, és temető veszi körül. (Az 1781-es és az 1815-ös Visitatiók hasonk) helyzetet írtak le.) A templom további történetét csak részben ismerjük. (Az első forrásértékű leírást a korábban már idézett, 1870-es Archaeologiai Értesítőben találjuk.) A Műemlékek Országos Bizottsága csak 1926-ban foglalkozott a középkori templommal. Nagy Péter plébános ekkor azt jelentette, hogy az egyházi épület tetőzete életveszélyes állapotban van, és ezért tatarozni kell. Kérése szerint a templomot ekkor ehhez társultan bővíteni is szeretnék(l). A helyreállítási munkákat ekkor meg is kezdték, de szerencsére a bővítésre nem került sor. A fazsindelyt a hajótesten vöröses barna műpalára, a tornyon pedig bádogra cserélték ki. (Talán a szűkös anyagi lehetőségeknek köszönhetően a szentélyre kisméretű, hódfarkú cserép került.) Ekkor javították ki a famennyezetet is, egyúttal a legszükségesebb faljavításokat is elvégezték. 1966-ban, a korábban feltárt falképeket az Országos Műemléki Felügyelőség megbízásából Lente István festőrestaurátor vezetésével helyreállították, később (1967) a külső párkányok feltárására és restaurálására is sor került. (Furcsa módon az építészeti helyreállítást megelőzően. De erről a balga módon meghatározott sorrendről sem a festőművész restaurátor, sem munkatársai, sem a tervező építész nem tehetett.) A restaurátorok utódokumentációja részletesen foglalkozik a freskók feltárt periódusaival, a párkányokkal, és ezeket datálja is. Megállapították, hogy a belső térben az első periódus során csak a szentélyt festették ki. A secco technikával készült falképeket a falazott téglasorok között kicsordult és azonnal elsimított vakolatrétegre festették, meszelt alapozásra. Nyomai (a három apostolfejnél és a díszítő festésnél) elsősorban a szentélyfal déli párkánya alatt láthatók, ugyanakkor ezt a meszelt alapozást a hajó déli falán is fellelhetjük. A maradványok alapján Lente István rekonstrukciós elképzeléseit, valamint a kompozíciót is rögzítette. Megalapozottnak tekinthető véleménye alapján ugyanis a szentélyben csak tíz apostol számára volt hely, és a „fennmaradó-" két apostolt a diadalív egymással szembenéző felületén helyezték el. A következő festési periódusban az előbbi korhoz kapcsolódó figurális részt újították fel. (Bizonyosan ez is román kori.) Később ornamentális jellegű festéssel gazdagították a templomot, mely reneszánsz kori, és elsősorban a diadalív hajó