Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet - műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Műemlékek - I. Balatonkenesétől Tihanyig

Az apátságot és birtokait a 18. század elején az ausztriai Altemburg apátsága váltotta vissza, tőlük került 1716-ban a pannonhalmi apátság birtokába. Az 1719-ben tihanyi apáttá kinevezett Grasso Willibald kezdette meg az újjáépítést, amely 1735-ig húzódott el, és amire kész lett, 1736-ban leégett. Ezután építtette a ma is álló épületeket 1740 és 1754 között Lécs Ágoston apát, Voit Pál művészettörténeti kutatásai alapján Wittwer Márton karmelita építész volt a tervezője. A templom berendezése 17541779 között készült, mestere az Ausztriából származott Stulhof Sebestyén fafaragó volt. A berendezés legkorábbi része a szentély keleti oldalát elfoglaló főoltár, ez 1757-ben készült el. Képét 1882-ben Nóvák János soproni festő készítette. A szentély két oldalán elhelyezett, dúsan faragott apáti trónus és szertartási asztal a karzaton levő orgonaszekrény mögötti káptalani oratórium kettős padsorával együtt ugyanebből az időből származik, a négy egyházatya szobrával díszített szószéket ugyancsak 1757-ben faragta Stulhof. A hajó két középső oltára 1759-ben készen, képeit a megelőző évben a pápai Stern János festette. 1762 az északi első oltár elkészülése éve, az orgonakarzat rokokó rácsa és az orgonaszekrény pedig 1762-1765 között készült. Ezt 1766-68-ban a déli első oltár, 1768 és 1779 között a sekrestye berendezése követte. A hajó első szakaszában álló oltár és a vele szemben levő keresztelőkút 1900 körüli. Az egyszerű barokk padok a 18. század közepéről valók. A 18. századi belső festésből csupán a sekrestye mennyezetén maradtak meg az olasz Abrogio Dornetti 1786-ban festett képei, a többi a múlt század végére annyira elpusztult, hogy azok helyére a Czigler Győző műegyetemi építésztanár vezetésével 1889-ben folytatott restaurálás idején Deák-Ebner Lajossal, Lötz Károllyal és Székely Bertalannal újakat készíttettek. A templom dekorátorfestője Reismann Károly volt. (A templom a kolostorral együtt védett műemlék.) A kolostor egykorú a templommal, az 1740-1754 közötti építkezésből származik. Egyemeletes, zártudvaros, boltozott helyiségei az udvar körüli folyosóról nyílnak. A keleti és a déli szárny alatt boltozatos pincék vannak. Az épület egyházi kézben van, részben múzeum. Pincéjében a Balaton tágabb környékének római és középkori kófaragványait bemutató kőtár van, emeletén az egykor kolostori könyvtár mellett időszakos balatoni kiállítások láthatók. Homlokzatait egyszerű, az emeleten falsávokkal osztott barokk vakolatarchitektura fedi, falmezőiben kőkeretes ablakokkal. Bejárata a templom kapujához hasonló, de annál valamivel egyszerűbben faragott kapuzat, párkánya felett itt is az apáti címer látható angyalok között. A templom és a kolostor körül terült el Tihany vára. Az első kővár már 1267 előtt állott Tihanyban, ez azonban nem itt, hanem a félsziget nyugati legmagasabb pontján, a 44b. ábra Tihany, az altemplom alaprajza