Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet - műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)
A Balaton környékének építészete - A római kor
1. ábra Keszthely - Fenékpuszta, a római Val cum helyszínrajza megszakításokkal állandóan folyik az ásatás, Triccinát az utóbbi évtizedben tárják fel. Közülük a 330 után épített Valcum-Fenékpusztán a várost övező, kerektornyos városfal északnyugati sarka, déli oldalának közepén a két torony által közrefogott kapu és az egykori város északnyugati szögletében egy háromhajós ókeresztény bazilika, közelében pedig egy öthajós gabonaraktár konzervált alapfalai láthatók. Az egykori város területét kettévágó balatonszentgyörgy-keszthelyi országút Balaton felőli oldalán még a múlt században és századunk elején több nagyméretű középületet, egy ókeresztény bazilikát és több kisebb épületet tártak fel, ezeket azonban visszatemették, s így ma nem láthatók. Valcum keleti szélét egyébként elpusztította a Balaton másfél évezredes hullámverése. (1. ábra) Ságvár-Triccina kisebb kiterjedésű erődítmény volt. Fenékpusztához hasonlóan ezt is kerek tornyokkal erősített falak vették körül. Az északi és déli kapuját összekötő fő utcájától nyugatra három nagy, háromhajós magtár falai kerültek napvilágra, kelet felé pedig két kisebb épület mellett nagyméretű, belsóudvaros villa, amely esetleg az egész település központi épülete volt. Mindkét település laza beépítettségű volt, mert valószínűleg abból a célból építették, hogy veszély esetén a környék lakossága falai mögé menekülhessen.