Valter Ilona szerk.: Entz Géza Nyolcvanadik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 2 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Entz Géza nyolcvan éves. Horler Miklós köszöntője

Az addig megszerzett tudás tekintélye és tapasztalata, párosulva derűs, nyugodt, de határozott vezetői egyéniségével, a műemlékvédelmi szervezet tudományos alapjainak kiépítésében éppúgy, mint az intézet belső légkörének alakításában meghatározó jelentőségű volt. A becsület és tisztesség, a szakmai elkötelezettség szilárdan következetes érvényesítése higgadt bölcsességgel párosult benne és tette eredményessé az ügy szolgálatában sokszor nehéz körülmények között végzett munkáját. Lépésről-lépésre fejlesztette fel fiatal művészettörténészekből és régészekből azt a szervezetet, amely egyrészt a műemlékvédelem hatósági munkájának megbízható támasza lett, másrészt új alapokra helyezte a műemlékhelyreállítási munkákat, biztosítva a tervezést megelőző építészettörténeti kutatások és feltárások módszeres elvégzését. Átvette a Műemlékek Országos Bizottságától örökölt pótolhatatlan értékű gyűjtemények: a könyvtár, tervtár és fényképtár anyagát és megszervezte annak szakszerű kezelését. Kezdettől fogva szerkesztette a hivatal Magyar Műemlékvédelem című évkönyvét, amelynek nyolc kötete jelent meg az O kezéből. Ezekből a kötetekből is kitűnik, hogy az általa létrehozott és vezetett Tudományos Osztály valódi tudományos műhellyé fejlődött, amelynek kutatási eredményei a magyar építészettörténet, régészet, művészettörténet szakterületeit gazdagították fontos publikációkkal. Az O irányításának idején folytak legjelentősebb középkori váraink, várkastélyaink, templomaink régészeti feltárásai és ehhez kapcsolódóan bontakozott ki országosan a budai Várnegyedben Gerevich László által kezdett épületkutatások alkalmazása és módszereinek továbbfejlesztése a történeti városokban is. Mindezek az eredmények, mondhatjuk, új fejezetet nyitottak elsősorban a magyar középkori építészet történetének kutatása területén. Külön is szeretném itt kiemelni mindazt a segítséget és támogatást, amelyet az építészettörténettel aktívan foglalkozó tervező és felügyelő építészek kaptak tőle, közel két évtizedes együttműködésünk során. Az őrá jellemző, és már említett nyitottságból fakadóan, kezdettől fogva felismerte és felkarolta a bölcsész és építész megközelítés szintéziséből jakadó előnyöket az építészettörténet-kutatásban, így alakult ki az O idejében e két terület között egy kölcsönös megbecsülésen alapuló baráti együttműködés, amelyből, túl a harmonikus légkör mindenki számára jóleső örömén, legtöbbet a tudomány profitált. Ezzel szorosan összefügg a műemlékhelyreállítási tervek kialakításának elvi és módszertani kérdéseibe való bekapcsolódása, amiben mindig szorosan együttműködtünk, és ugyanez az együttműködés jellemezte a kutatók és tervezők mindennapi munkáját is. A műemlékhelyreállítások elvi és módszertani kérdéseivel való kapcsolata méginkább elmélyült, amikor rábízták a hivatal saját képző- és iparművészeti restaurátor részlegének megszervezését és vezetését is. Ennek két irányban is voltak következményei. Egyrészt mindinkább kialakult a hivatalon belül az állami műemlékhelyreállítások terén a kutatási, tervezési és szakrestaurálási munkaterületek szoros egymásrautaltságának tudata, s ennek nyomán az egyre táguló együttműködés mindennapi gyakorlata. Másrészt nyilvánvalóvá vált, hogy a szaporodó műemlék helyreállítási feladatokhoz nincs biztosítva a képző- és iparművészeti emlékek restaurálásához szükséges jól képzett szakember utánpótlás. Epp ezért 1966-ban rábízták azt a feladatot is, hogy a Képzőművészeti Főiskolán szervezze újjá az addig csak táblaképekre korlátozott restaurátorképzést. Ezt a feladatot is vállára vette és létrehozta az önálló restaurátor tanszéket, ahol ettől kezdve falfestmény-, kőszobrász- és faszobrász restaurátorokat is képző intézet alakult ki. Mindezek csupán az állandó feladatot jelentő, alapvető munkaköreit jelentik, de ezek mellett mindenben jelen volt, ami a magyar műemlékvédelem ügyét valamiképp egzisztenciálisan érintette, mindenre odafigyelt, ami a műemlékekkel vagy magával a hivatallal történt, és egyik legfőbb támasza volt a mindenkori vezetőknek, éppúgy, ahogy mindig számíthatott rá valamennyi munkatársa, aki tanácsra, segítségre szorult. Mint a műemlékvédelem tudományos munkaterületének vezetője, természetesen tovább folytatta rengeteg terhe mellett, saját személyes tudo?nányos munkásságát is, bámulatos munkabírással, és hál'Istennek folytatja ma is. Művészettörténészi munkássága a fiatalkori