Déry Attila: Budapest eklektikus épületszobrászata (Művészettörténet - műemlékvédelem 1 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1991)

Szobrászok - Donáth Gyula

azonban „takarékpénztári könyvecskéi mindig rendben voltak". Róna cinikus, rosszakaratú embernek írja le, akinek gesztusai devianciába hajlottak Gerő Ödön olyan, „verőfényes, boldogságos képzeletű" emberként emlegeti, akinek gondolataiban a valóság, fantáziája által elibe festett képekkel keveredik. Szana, mint önudatos, de mellőzött művészt mutatja be... Életpályája rejtélyességére, jellemének furcsaságaira nekrológjai is utalnak. Tény, hogy akadt korának művészei között nem is egy bonyolult jellem, az ő életvitele azonban - bizonyosan szándéka szerint -, áttekinthetetlen volt kortársai szemében. Talán a halál, és az ezzel kapcsolatos emóciók művészi kifejezése más szobrászoknál jobban izgatta. Mindemellett képzett, önálló gondolkodású szobrász volt. Túllépett neobarokkra és neoreneszánszra támaszkodó tanultságán és figyelembe vette kora francia szobrászatának eredményeit. Alkotásain - kiegyensúlyozatlanságát tükrözve -, átgondolt kompozíciók keverednek megoldatlan részletekkel, finom, barokkos hatású gesztusok váltakoznak nagyvonalú, esetenként Meunier hatását mutató megoldásokkal. Temetői szobrászata kifejezetten a klasszicizmus művészi eszközeihez nyúlt vissza - ám kompozícióiban és egyes részletmegoldásaiban ebben is a barokk látványosabb formái felé közelített. Épületszobrászati feladatainak megoldása során nem tért el szobrászi gyakorlatának átlagos eszközeitől. Pesten, Zala és Stróbl mellett nem jutott képességeihez méltó feladathoz. Ma már megállapíthatatlan, hogy nehéz természete mellőzésének eredménye, vagy éppen magatartása miatt mellőzték. Donath, képzett szobrász-társaihoz hasonlóan, alkalmi épületszobrász volt. Kora jelentős építészei elismerték tehetségét, de nem alakította ki vele állandó munkakapcsolatot.