Az épített örökség szerepe a társadalmi-gazdasági fejlesztés folyamatában (A 23. Országos Műemléki Konferencia Balassagyarmat, 2005)

Plenáris ülés. Elnök: Fejérdy Tamás és Lombos István - Szegvári Péter: Az épített örökség szerepe a regionális és kistérségi fejlesztésekben

hanyatló, vagy éppen elmaradott kistérségeket. Ez elsősorban azért érdekes, mert település és területfejlesztés szempontjából nem csak a regionális eszköztárat kell majd használnunk mint fejlesztési dimenziót, hanem a kistérségét is. Miről szól az új területfejlesztési politika? Hosszú és középtávú fejlesztéseket próbálunk meghatározni 2020-ig, illetve 2013-ig. A koncepció 2020-ig határozza meg a stratégiai célokat, a 2013-ig terjedő tervek pedig az eszköz- és intézményrendszert, a 2007-2010 közötti időszakra pedig programokban fogjuk összefoglalni az ún. fejlesztési prioritásokat, rangsorokat. A területfejlesztési és a regionális politikával kapcsolatban mi azt szeretnénk, ha a területiség a kormányzati politikában és más szakpolitikák esetében is érvényesülne. Például az örökségvédelmi szakpolitikában is érvényesülhetnek a területi szempontok, mint ahogy érvényesülhetnek a szakképzésben, az egészségügyi politikában, és a környezetvédelmi politikában is. Vagyis területi összefüggésekben szeretnénk integrálni bizonyos szakpolitikákat és ugyanakkor szeretnénk megjeleníteni a területi szempontokat az ágazati, horizontális politika esetében is. Mi történik a gyakorlatban? Nyilvánvaló, hogy szükségesek klasszikus területfejlesztési beavatkozások, pl. a válsághelyzetben lévő térségek esetében. De területileg integrált szakpolitikákról is beszélhetünk, pl. akkor, amikor a Balaton térségét egységében szeretnénk fejleszteni és összefogni. Területrendezés, területhasznosítás tekintetében, ugyanakkor fejlesztéspolitikánkat regionális dimenzióban próbáljuk értelmeztetni. Ilyen értelemben tehát abszurd, vagy talán inkább csodaország vagyunk, hiszen áthidaljuk a közigazgatási, közhatalmi butaságokat (vagy mondjuk gátakat) és úgy csinálunk regionális fejlesztéseket, mintha lennének régióink. A vidékfejlesztés pedig mint utaltam rá, természetesen nem az átfogó, a korábbi értelemben vett vidékfejlesztés a búsmagyaros és árvalányhajas megoldás, hanem arról szól, hogy vannak nem urbánus, rurális, vidékies vagy vidékiesnek mondható térségeink, ahol mind a népsűrűség, mind a foglalkoztatottság másfajta kihívásokat jelent. Próbáljuk megteremteni a vidékfejlesztés és a területfejlesztés összhangját. De nem csak mi, hanem így van ez egész Európában. A vidékfejlesztés témaköre Európa-szerte egyre inkább a regionális politikához kezd közelíteni. Milyen lesz az új területpolitika? Ahogy más szakpolitikákban, itt is szemléletváltozásra van szükség és feltétlenül teret kell, hogy nyerjen a decentralizáció, hogy hogyan, arról majd beszélek még. A koncepció átfogó célokat, területi célokat, eszköz- és intézményrendszert is megfogalmaz. Az V fejezet pedig a régiók saját jövőképét tartalmazza, vagyis az Országgyűlés elé kerülő dokumentum nem csak az országos elképzeléseket fogja tartalmazni a három vagy a négy pillér tekintetében, hanem a régiók által kihordott és megfogalmazott jövőképeket is. Ha az Országgyűlés elfogadja, akkor erre a későbbiekben majd egy valóban decentralizált tervezési, programozási és megvalósítási modell is épülhet. Ha ez megvalósul, akkor kiegyensúlyozott és fenntartható társadalmigazdasági környezeti rendszerről beszélnünk. A Tudományos Akadémián elhangzott vitában felvetődött, hogy hagyjuk-e a fenntartható fejlődés hagyományosan bevett és egyébként elfogadott fogalmát érvényesülni ebben a dokumentumban, vagy inkább beszéljünk egy másik foga-