Az épített örökség szerepe a társadalmi-gazdasági fejlesztés folyamatában (A 23. Országos Műemléki Konferencia Balassagyarmat, 2005)

Esettanulmányok - Varga István: A komáromi erődök műemlék-fejlesztési projektjei

A 2007. és 2013. közötti időszakban az Európai Unióhoz benyújtott nagypro­jektek keretében remélünk jelentős támogatást, és „saját" forrást is. E pályázatok­kal a komplex erődrendszer együtemű nagy-beruházással való kiépülését céloztuk meg. Szerepelünk a 20 milliárd forintos, ún. „nagyprojektek" között, ezzel párhu­zamosan a ROP-kerethez benyújtott 4 milliárdos projektünk öt műemlék-fejlesz­tési elemet külön is kiemel (ifjúsági szálló, konferenciaközpont, kutatóbázis, kerékpárút, látogató-központ). De ha nem sikerül egyik pályázaton sem ered­ményt elérnünk, akkor is van tartalékban egy szerényebb, évi 25 %-os növekedést feltételezhető jövőképünk is - és van egy ún. katasztrófa jövőkép, ami azt jelenti, hogy mindent leállítunk 4-5 évre. Az egyik fő támogatónkkal, a Nemzeti Kulturális Alappal közösen nemrég sikerült kiadnunk „A monostori erőd" c. bemutató könyvünket melyből további részletes tájékoztatást kaphatnak a komáromi erődök zivataros múltjáról és, kisebb terjedelemben, aktív jelenéről is. Előadásom zárásaként szeretném megra­gadni az alkalmat arra, hogy - mivel úgy tudom, hogy a két év múlva rendezendő­nek már eldőlt a helye - tisztelettel felajánljam a megújuló Monostori erődöt a 2009. évi Országos Műemléki Konferencia helyéül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom