Az épített örökség szerepe a társadalmi-gazdasági fejlesztés folyamatában (A 23. Országos Műemléki Konferencia Balassagyarmat, 2005)
Plenáris ülés. Elnök: Tardy János - Füri András: Az épített és természeti örökség közös fejlesztése
értékvédelem területén a természetvédelem és a műemlékvédelem feladatai hasonlóak, hiszen a mi feladatunk is az értékek megállapítása, számbavétele, állapotfelmérések készítése, monitorozás, a veszélyeztető jelenségek és ezek okainak a feltárása, hogy aztán ténylegesen tudjunk a megőrzésért dolgozni. A természetvédelmi területekkel kapcsolatban a védetté nyilvánítás egy furcsa aktus, ha szabad ezt a kifejezést használni, nem jogalkotás és nem is igazán államigazgatási eljárás. Ebből időnként problémák is szoktak adódni, bár ez idáig olyan nagy gondok nem voltak. A védett értékek védelme a természetvédelemben egy kicsit markánsabban jelenik meg, mert külön természetvédelmi őrszolgálat létezik minden egyes nemzeti park igazgatóságnál, így természetesen a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságnál is. Nálunk a 130 000 hektár védett területen 35 fő látja el a szolgálatot, nyilvánvalóan ez nem túl nagy létszám és bizonyos területeken tapasztaljuk a hiányokat is (nem csak mi, hanem a társadalom is), de sajnos ezzel a lehetőséggel kell beérnünk. A károk megelőzése, elhárítása, az értékek fenntartása, helyreállítása, vagy az Önök zsargonjával szólva az állagmegóvás, a rekonstrukció és az értékek bemutatása az utóbbi időszakban igen markánsan jelenik meg a természetvédelem területén. Hiszen ahhoz, hogy minél több partnert, segítőt szerezzünk a természetvédelmi célok eléréséhez, ahhoz a bemutatásban igencsak élen kell járni, és nem elégségesek a hagyományos módszerek, hanem aktívan, bemutatóhelyekkel, látogatóközpontokkal, a természeti értékek kibontásával, a terhelhetőséget és a különféle speciális adottságokat figyelembe véve kell megoldani a bemutatás igen fontos feladatait. Az értékekről szólva, talán csak annyit szeretnék mondani, hogy a természetben ezeknek az elsődleges kialakulására az emberiségnek nem sok ráhatása volt. Természetesen vannak olyan rekonstruált élőhelyek, területek, ahol olyan növénytani értékek jöttek létek, vagy újultak meg, amelyek már magukon viselik az ember megjelenését és alkotó jelenlétét is. A természet gyakorlatilag ezekkel az értékekkel dolgozik és ennek a tevékenységnek hatályos törvényi és hatósági háttere is van. Igazából csak néhány dolgot szeretnék felvillantani, amikor a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényt említem. Ez egy nagyon korszerű szellemű és új mozzanatokat is tartalmazó törvény, amely a természetvédelmi területekről kilépve, a természet egészét igyekszik védeni. Egy-két végrehajtási rendelet sajnos még hiányzik ahhoz, hogy érdemben, illetve teljes körűen alkalmazni tudjuk. De hogy például új elemként mit jelent a természeti törvény a 6. §-ban az egyedi tájérték, az rögtön a törvény elején megtalálható. Ez a fogalom eddig nem volt törvényi szinten ismert, pedig természeti, történelmi, kultúrtörténeti szempontból is jelentősége van a társadalom számára. A nemzeti park igazgatóságának feladata minden természeti képződmény, érték, az emberi tevékenységgel létrehozott tájalkotó elem kataszterezése. Ezen értékek beépítése a rendezési tervekbe szintén lehetőség. Természetesen nagyon sok minden van még a természetvédelmi törvényben. Törvényi szintre emelkedtek a különböző természetvédelmi kategóriák és tulajdonképpen most idő hiányában nem szólók arról, hogy mit jelentenek a különböző fogalmak, mint például a természetvédelmi emlék, a ter-