A történeti varos es vidéke (A 22. Országos Műemléki Konferencia Sopron, 2004)
Plenáris ülés - Meggyei Tamás: Hol ér véget a történeti város
térségekkel? Erre a kérdésre több válasz is adható, amit a következő hét pontban próbálok összefoglalni. 1. Az első válasz hivatkozhatna a Washingtoni Karta sokat vitatott kezdő mondatára, miszerint minden város történeti jellegű. Ezen ugyan már túl vagyunk, de ha a tételben rejlő populista felhangtól eltekintünk, akkor a belső határvonalak érzékeléséhez nagyon jó módszernek bizonyulhat az ú.n. ökológiai túra, amit néha az Urbanisztika tanszéken szervezünk a hallgatóknak vagy külföldi csoportoknak. Ennek az a lényege, hogy ha elindulunk az egyetemtől egy meghatározott sugárirányban egészen a város szélig, és elkerüljük a főútvonalakat, akkor szép sorjában feltárulnak a város egymást követő történelmi rétegei, mint az évgyűrűk. Ez a város titkos keresztmetszete. Eszerint a történeti városrésze/: - fontos a többes szám! átfedésbe kerülnek a természetes övezet jelenségével. Köztes térség nem létezik, a határok mindig közös határok. Nyílt titok, hogy mint településtervező mély rokonszenvet érzek ezzel a műemlékvédelmi szempontból komolytalan felfogással. 2. A következő megközelítési lehetőséget az ellentétes kiindulási pont kívánja: hol vannak egyáltalán a történeti települési táj magjai? Erre iskolásán azzal lehetne válaszolni, hogy ott, ahol a műemlékek vagy/és a helyileg védett épületek térben összesűrűsödnek. Ez a „sűrűsödés" azonban legfeljebb a közepe táján fogható meg, onnan kifelé már aligha. Segíthet annak meghatározásában, hogy hol kezdődik, de nem ad használható támpontot annak meghatározásában, hogy hol végződik a történeti város. Az épületállomány minőségét és gyakoriságát mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül. Talán ha nem a sűrűségből, hanem a térbeli folytonosságból indulnánk ki, többre mennénk. Ehhez azonban értelmeznünk kellene a folytonosságot, vagyis újra kellene értékelnünk a hivatalosan (államilag vagy helyileg) védettnek minősített épületek közti „anonim" épületek minőségét a védett épületek kontextusában. Ez a megközelítés egy szokatlan, fordított építéspolitikát involválhatna: hogy t.i. nem csak az érdemelhet védelmet, ami értékes, hanem a zavaró hatású köztes épületeket is védeni kellene - már t.i. attól, hogy jelenlegi formájukban megújulhassanak. Ezt nevezném a „nem fenntartható értékvédelem" politikájának -.hivatkozva arra, hogy az utcakép vagy városkép szempontjából negatív minőség azért valakinek mégis csak (legalább anyagi) értéket képvisel, csak éppen ez a közösség számára nem tartható fenn. Eszerint a történeti város ott végződik, ahol a történeti karaktert őrző épületek folytonossága már nem állítható helyre. 3. Hogy hol ér véget a történeti város, az az épületállománytól függetlenül nyilván a városész alaprajzéinak ill. szerkezetének történetiségével függ össze. Ez már egy jóval nagyobb kiterjedésű városrész területi jellegű védelmének lehetőségét veti fel, aminek keretében az utcák vonalvezetését, a telekrendszert, az építési vonalakat és esetleg a beépítési módot és az
