A történeti varos es vidéke (A 22. Országos Műemléki Konferencia Sopron, 2004)

Zárszó - Varga Kálmán

vagy elkopni látszik, abban én komoly gondot Iátok. Tehát azt szeretném, hogy a következő konferencián valóban vonjunk mérleget, fogjuk meg az aktualitásokat, és erre hegyezzük ki a szakmai előadások és viták sorát, de adjunk programot magunknak és egy kicsit a külvilágnak is a következő konferenciával. Olyan programot, ami nekünk akár a napi munkában is feladatokat, irányokat jelölhet ki, segíthet tisztázni akár bizonyos terminológiai problémákat, mint ahogy volt erre most is valamiféle kísérlet a történeti város kategóriájának a megrajzolásában. Tehát adjon olyan programot, amelyből a következő két esztendőben építkezhet a terület és üzenjen ez a konferencia, üzenjen ne csak azoknak, akik mondjuk velünk mindennapi munkakapcsolatban vannak, hanem azoknak is, akik a döntéshozatali mechanizmusokban élnek, döntéshozók maguk is, akiknek a döntéseitől sokszor függ az, hogy mi a napi életben mennyire tudjuk átültetni azt a szakmai értékrendet, amelyet megpróbálunk képviselni és kibontani egy-egy ilyen konferencián. Ebből a hármas funkcióból adódóan én azt mondom, hogy a következő konferenciát egy kicsit szélesítsük is ki, természetesen nem a résztvevők több ezresre duzzasztására gondolok, hanem próbáljunk olyan területekről is megnyerni előadókat, vitázókat, vendégeket, akik bizony más szempontok alapján, de mégis csak valami módon a mi feladatainkkal kapcsolatban vannak és sokszor, ha úgy tetszik, rajtuk áll vagy bukik, hogy mi mennyire tudunk sikeresek lenni a szakmai életben. Tehát én azzal a reményemmel zárom ezt a csodás néhány napot, hogy Balassagyarmat mérföldkő lesz a műemlékvédelem területén és annak a szakmai értékrendnek az elismertetésében is, amelyért bizony régóta küzdőtök, küzdünk és amelyben ebben a három napban is olyan partnereink voltak, mint Sopron város önkormányzata. Ezt egyébként nem udvariasságból mondom, hiszen mindannyian tudjátok, hogy mindig is jó kapcsolatban és partnerként viselkedő kapcsolatban volt a magyar műemlékvédelem és a város. Tehát irány Balassagyarmat. Köszönjük az invitálást. Még egyszer köszönöm Polgármester úrnak, Sopron város vezetőinek és mindazon kollégáknak a közreműködését, akik ezt a gyönyörű néhány napot számunkra biztosították, úgyhogy találkozunk jövő esztendőben Balassagyarmaton, a mérföldkő kongresszuson. Nem véletlenül mondtam kongresszust egyébként.

Next

/
Oldalképek
Tartalom