A történeti varos es vidéke (A 22. Országos Műemléki Konferencia Sopron, 2004)

Dávid Ferenc: A soproni történelmi belváros rehabilitációja

elfogadni, a szakmai felfogás pedig elismerni Sopron XIX. századi értékeit már rendelkezésünkre állt a XIX. századi soproni emlékek könyvvé feldolgozott adatanyaga. Ugyanilyen módon dolgozott velünk párhuzamosan Kubinszky Mihály, akinek kedvencei voltak a löveri villák, aki nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy a Lövérek rendezési terveibe belekerüljenek olyasfajta passzusok, amelyek megakadályozzák, az értékes külső villanegyed megváltoztatását. Ez egyáltalán nem volt könnyű feladat, hiszen ezekben az évtizedekben is folytatódott Sopron súlypontjának a Lövérek felé eltolódása és nagyon nagy volt az új beépítési igény a városrésszel kapcsolatban. Meg kell még említenem a múzeum szerepét. A múzeummal ugyanis folyamatos volt a párbeszéd. A múzeum úgy alakította tevékenységét, hogy azzal segítsék a műemléki munkát, sokszor úgy, hogy a külső-belső értékekkel rendelkező épületeket múzeumként működtették. így jött létre a belvárosi rekonstrukciós tervidőszakban a Patika Múzeum, a Lábas-ház második változata, így lett múzeummá a Fabricius-ház, a Stornó-ház együttese, így született meg a zsinagóga kiállításként való bemutatása, vagy a Pék-ház, amely a helyükön megőrzött és berendezett magyarországi iparos emlékek közül talán a leggazdagabb és a legszebb. Vagyis azt szeretném mondani, hogy mindaz, amit itt csináltunk, egy olyan gazdag befogadó közegben történt, amelyben nekünk az az előnyünk is megvolt, hogy nemcsak hogy megvalósíthattuk saját ötleteinket, hanem mint messziről jöttéknek, nem kellett egy sor terhet felvállalnunk, amelyet a város polgárainak ugyanakkor igen. Ez nagyszerű kombináció volt, hiszen a pesti illetőségű szervezetek megbízottai együtt dolgozhattak a nagytudású helyiekkel. És boldogan tanult mindenki. Hiszen Sopron olyan különleges hely, ahol folyamatos a városi kultúra a XIII. századtól napjainkig. Ma, amikor a városban sétáltunk, többen beszéltek arról, hogy az akkor helyreállított épületek ma nincsenek a legjobb állapotban. Persze ez így van, bár éppen elég sok szép újabb homlokzati helyreállítást is láttam, de azt gondoltam, hogy ez egyrészt megmutatja azt, hogy egy-egy műemléki beavatkozás bizony csak egy emberöltőre érvényes. Hívság lenne azt gondolni, hogy örök időkre megoldhatók a problémák. Jönnie kell másoknak, akik a munkát folytatják. Másrészt viszont azok az épületek, amelyek annak idején rendbe lettek hozva, a szó műszaki értelmében felkészültek arra, hogy a mai igényekkel szembenézzenek, és talán könnyebben elviselik azt, hogy most egy kicsit kevesebbet törődnek velük. Energiáinkat inkább azokra az épületekre kell fordítani, amelyek még nem részesülhettek ebben a műszaki, szociális, műemléki és kulturális rendezésben. Hiszen vannak olyan városrészek, például a Szent Mihály-domb, ahol annak idején nekünk csak „pöttyöket" sikerült helyreállítanunk. Nagyon fontos tudni, hogy egy város folyamatosan veszíthet