A történeti varos es vidéke (A 22. Országos Műemléki Konferencia Sopron, 2004)

3. szekció - Ágostházy László: Fertőrákos

A Fertőrákos központjára jellemző beépítési struktúra másik jellemző vonása - főleg a Fertő felé eső oldalon - a hosszan a telek mélyébe nyúló házak végében keresztbe állóan épített pajták sora. Ezek nem egy helyen olyan hatalmasak, hogy szinte határtól-határig kitöltik a telek szélességét. Érdekes, hogy ez alapján igen sokan azt fejtegetik, hogy a pajták valamiféle védelmi szándékkal épültek egymás mellé ilyen formában. Azt gondolom, hogy aki arra gondol, hogy a pajta jóformán az egyetlen épületfajta, ami fából készült, s azt is figyelembe veszi, hogy bennük hatalmas tömegben a rendkívül gyúlékony szálastakarmányt tárolták, nos az nem gondolhat ezekkel az épületekkel kapcsolatosan semmiféle védelmi funkcióra. Az imént esett már szó arról, hogy a főépületetek, a melléképületek zöme, az utcai és a hosszanti telekhatárokon álló kerítések túlnyomó többsége falazott szerkezetű, vakolt-meszeit megjelenéssel. A lakóházak közül az igényesebbeken faragott köböl képzett ajtó- és ablakkereteléseseket, kőkeretes padlásajtókat, s igen sok helyen húzott tagozatokat - például oromfalak keretelése, párkányok stb. - lehet látni. A vakolt felületek az épületeken és a kerítéseken egyaránt meszelve voltak. Mindebből a falukép olyan egységes, megragadó látványa származott, hogy az 1964-ben készülő települési vizsgálatok nyomán igen hamar megszületett a település szerkezetét és utcaképi sajátosságait értékelő védelmi javaslat, melynek nyomán a városfalat, a Rákospatak és a Fertő felőli pajtasor által közrefogott falumagot 1975-ben műemléki védett területté nyilvánították, Hollókő és Tihany után az ország harmadik ilyen falujaként. A védetté nyilvánítással sajátos folyamat kezdődött el Fertőrákoson. A falu már túljutott a háború utáni, semmivel elfogadhatóvá nem tehető lakosságcsere közvetlen hatásán. A betelepített új népesség kultúrában, etnikai adottságokban, vagyoni helyzetben nagyon eltért az őslakosságtól, s hiányoztak helyi „gyökereik", kötődéseik is. A házakat „kapták", ezekbe ők beköltöztetettek voltak és életkörülményeik is alapvetően mások voltak egykori otthonukban. Érthető, természetes, hogy közülük nagyon sokan ideiglenesnek, átmenetinek érezték-gondolták helyzetüket. Közben élő valóság volt még a „határsáv", így csak külön engedély birtokában lehetett a területre ki- és beutazni, főleg a határral közvetlenül szomszédos településekre, mint amilyen Rákos is volt. Mindezeket, s az ezeket kísérő, nap, mint nap érvényesülő számtalan más tényező hatásaként a falu élete mintegy megfagyott, érzékelhető volt az ott élők bizalmatlansága, gyanakvása, minden új jelenség, s addig nem látott arc hatására. E szociológiai, gazdasági, politikai tényezők a falu fokozódó pusztulását indították el. A lakóházakat és melléképületeiket csak használták a bennük élők, karbantartásra vagy különösen helyreállításra alig-alig került sor. Ez érvényes volt a közösségi épületek többségére is, ugyanígy a mezőgazdasági termelés egy