Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)

PLENÁRIS ÜLÉS - LŐVEI PÁL: XX. SZÁZADI ÉPÜLETEK MŰEMLÉKVÉDELMI PROBLÉMÁI

nosztalgikus-hátborzongató turistalátványossággá válásáról - adtak hírt a minap az újságok. A cseh-osztrák határszakaszon a hasonló drótakadályos, többkerítéses határ egy nagyjából érintetlen, 20 km-es szakaszát még sokkai korábban fenntartandónak nyilvánították, újonnan kiépített kerékpárút segítségével vonva be a turizmus helyi kínálatába. Avasfüggöny egészétől építészeti kialakítását, sajátos jelentését, tragikus történetét tekintve is különváló, mégis az egész egykori szocialista tábort is reprezentáló berlini fal néhány megmaradt szakasza ma már műemlék, amelyet drótkerítéssel kell védeni az emléktárgy-gyűjtőktől, és információs táblákkal lehet bevonni a várostörténeti attrakciók közé. Az egykor Nyugat-Berlin felé forduló oldalán díszlő grafittiket, majd az egyesülés és rendszerváltás eufóriáját tükröző nemzetközi festménykiállítás ráfestett emlékeit ma már sorra restaurálják, helyenként még maguk a művészek, és műemléki tábla hívja fel a figyelmet a védelem tenyéré. Ahol határ van, ott helyenként kell határátkelő is. Magyarországon a vasfüggöny megszüntetése magát a határt, és így az átkelőket sem szüntette meg, és az egyre növekvő forgalom ezek folyamatos átépítésével jár - pillanatnyilag nincs olyan történeti állapot, amely bármely határátkelőnk műemléki védésével megörökíthető lenne. (Azt, hogy majdani schengeni tagságunkat követően lesz-e, az akkor aktuális állapotú átkelőhelyek között megtartásra érdemes, nem lehet előre látni.) Németország egyik pillanatról a másikra megszűnt belső határa azonban lehetőséget nyújt efféle fontos épített történeti dokumentum megtartására, akár azt is mondhatnánk, hogy a mi nevünkben is: a németek millióinak közelmúltba fagyott „élmény"-ét örökíti meg a három kelet-nyugati autópálya-folyosó gigantikus határállomás helyszíne, amelyek közül a Szász-Anhalt Tartomány területére eső Marienborn megformálását tekintve olcsó és funkcionalista őrbódé sora közel áll a műemléki cím elnyeréséhez. Visszatérve a táguló körökhöz, úgy tűnik, a védelem tágulásának irányait, az épületek, építmények védelem alá bevonandó időbeli és funkcionális csoportjait tekintve nagyjából szakmai egyetértés alakult ki. Egy-egy épület megítélésében természetesen lehetnek és vannak is eltérő vélemények. A 2000 decemberében rendezett OMvH-kiskonferencián mindenesetre még azt mondhattam el, hogy „amitől kissé féltem, szerencsére nem következett be: az élő és ma is alkotó építészek semmilyen formában nem kívántak beavatkozni az eseményekbe", valamint „egy másik félelmem sem vált be, a téma és a kiállítás szakmai vonzatai közé szerencsére nem keveredtek politikai szempontok". Azóta ezen a téren sajnos történtek változások. így igen erős, több irányból érkező nyomás hárult ránk egy, a táguló köröknél figyelembe vett időhatárnál fiatalabb épületének átépítését megtorpedózni akaró építész részéről. Emellett már a politikai szempontok is megjelentek, legalábbis erre enged következtetni egyes, a védelmi eljárás végső állomására eljutott javaslatok sorsa. A több eljárási lépcsőn egybehangzó szakmai támogatással átjutott Hűvösvölgyi úti Szinkronműterem (1951-1953, Gádoros Lajos, Mühlbacher István) és a farkas-