Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)

PLENÁRIS ÜLÉS - ARNÓTH ÁDÁM: A XX. SZÁZADI MAGYAR MŰEMLÉKHELYREÁLLÍTÁSOK NÉHÁNY SAJÁTOSSÁGA

További példák tömeg-kiegészítésekről: Váraszó temploma sajátos módon kisebb lett a helyreállítás folyamán, hiszen a barokk bővítést elbontották, az eredeti románkori tömeget pedig vegyes fallal állították vissza. A Salamon-torony vasbeton kiegészítése szinte jelképévé vált az akkori jellemző modernista helyreállításoknak. A kiegészítés korrekt, de kétség kívül igen kemény (amint persze kemény az eredeti épület is). A diósgyőri vár rondellája esetében az elpusztult kőfelületet kőből egészítették ki a meglévő falmagra felhordva, míg a teljesen elpusztult, de lenyomatukból ismert formájú ágyúállások vasbeton héjból készültek el. A precíz metodikával használt anyagok és részletek a kortárs avantgárdé építészetet lopják be a helyreállításba. Sajnos a vasbeton használatának veszélyei akkoriban még nem voltak ismertek, így például a didaktikus csík sajnos tönkreteszi az alatta lévő eredeti kőanyagot. A siklósi Malkocs bej dzsámi újdonsága, hogy a tömegkiegészítés, analógiák, régi ábrázolások alapján készült el. A tégla anyaga jelzi a hozzátétel mértékét. Szépen sikerült a Salamon-toronyhoz hasonlóan ledőlt sarkú sárospataki Vörös torony kiegészítése: vegyes fallal, kis cezúrával, kissé eltérő síkkal. A kiegészítés hitelességét növelik a beépített ablakok, melyeknek darabjait régészeti kutatás találta meg. A szilárdíthatatlan tufa anyagú ablakokról pontos másolat, műkőöntvény készült; a kiegészítések eltérő felületűek. Az épületléptékű kiegészítések bemutatásához a budai várnegyed új épületeit választottam, mint a legjobb példákat. Itt épültek ugyanis a legjobb új házak történeti környezetben, a műemlékvédelem határterületeként. AII. Világháború során elpusztult épületek pótlására többféle megoldás kínálkozott. Egyes helyeken, ahol kellő adat és maradvány állt rendelkezésre, például a Sándor-palota esetében, ott rekonstrukció készült. Emellett készültek „semleges" épületek is, melyek újak voltak ugyan, de külsejük ezt álcázni kívánta. Ezek az épületek mai szemmel zavarónak nem tűnnek, de építészetileg kétség kívül érdektelenek. A modern műemlékvédelem elveiből logikusan következik, hogy a foghíjbeépítések a kortárs építészet formanyelvét használják, de igazodjanak az elpusztult épület léptékéhez, tömegéhez, a környezet által meghatározott méretekhez. Ezek a modern, de visszafogott házak az 50-es évek végétől jelentek meg a budai Várban. Vannak ugyan olyanok, amelyek túlméretezettek, és vannak, amelyek a kelleténél mulandóbb építészeti divatokat követnek, de ez a kisebbség. A nagy többség figyelembe vette a környezetet, a történeti épületek tagolását és arányrendszerét, és így maradandó értéket hozott létre. Tömegük, léptékük mellett részletformáik is figyelemre méltóak.