Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)
HOZZÁSZÓLÁSOK
FEJÉRDY TAMÁS Először is köszönöm Román Andrásnak, hogy nem hagyta elfelejteni az ajánlásokat. Két ponton azonban, szeretném őt kiegészíteni. Egyik a védetté nyilvánítások felgyorsítása. Hadd mondjam azt, hogy most olyan helyzetben vagyunk, hogy egyrészt teljesen sikerült feldolgozni, még a KTM időkből örökölt elmaradásokat, ami nem kevés. Másrészt én úgy látom, hogy a folyamatok gyorsultak. Azzal, hogy tudományos főosztályra (amit majd nem így hívnak), került át a védetté nyilvánítás, mind az egységesített tartalmában, mind pedig az eljárás szabályozottságában és a gyorsításában is nagyot lépünk előre. A felügyelő kollégák polcain előkészített, de túlterheltség miatt tovább nem juttatott védetté nyilvánító dossziékat is ebbe a mederbe lehet terelni. Tehát úgy gondolom, hogy ha nem is elég gyors, de felgyorsult ez a folyamat. Nem titok András, hogy egyik mesteremnek tartalak, és megértem, hogy aggodalommal szemléled a maga nemében önálló Műemlékvédelmi Hivatal megszűnését, és beolvadását egy komplex Örökségvédelmi Hivatalba. Én, aki ebben a folyamatban, már szintén 25 éve benne vagyok, azt gondolom, hogy természetesen lehetnek veszélyek, de optimista vagyok és túlnyomó többségében, pozitívumait látom ennek a dolognak. Nagyon remélem, hogy nem oldódik fel a műemlékvédelem, hanem szövetségeseivel együtt eredményesen fog működni. Ezt talán, két év múlva már tudni fogjuk.